Az iskolaév soha nem érhet véget

2024. június 18.

Jövőre hamarabb ér véget a tanév, mint idén

Bár még véget sem ért az idei tanév, már lehet tudni, hogy mikor kezdődik a következő, mikor lesznek szünetek, és meddig kell majd iskolába járni 2025-ben.

A Belügyminisztérium oldalán már elérhető a 2024/2025-ös tanév rendjének tervezete. E szerint a következő tanítási évnek előbb lesz vége, mint az ideinek – egy nappal.

A 2023/2024-es tanév volt az első, amikor ugyan meghosszabbított téli és tavaszi szünettel számolhattak a családok, ám ennek megfelelően a tanévzárás is kitolódott. Eddig rendszerint június 15-én ért véget a tanév, most egy héttel később, június 21-én lesz az utolsó tanítási nap.

A következő, 2024/2025-ös tanévben sem lesz ez másként, szeptember 2-án, hétfőn lesz az első tanítási nap, majd pedig június 20-án az utolsó.

A tanítási napok száma – a gimnázium, a szakgimnázium és a szakiskola kivételével – valamennyi intézménytípusban 183 nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 179, gimnáziumban és szakiskolában 180 nap a tanítási napok száma – olvasható a tervezetben.

A tanítási év első féléve 2025. január 17-ig tart majd, az iskolák január 24-ig értesítik a tanulókat és szülőket az első félévi tanulmányi eredményekről.

A tervezetben foglaltak alapján a tanítási szünetek az alábbiak szerint alakulnak:

  • az őszi szünet 2024. október 26-tól november 3-ig,
  • a téli szünet 2024. december 21-től 2025. január 5-ig,
  • a tavaszi szünet 2025. április 17-től április 27-ig,
  • a nyári szünet 2025. június 21-től augusztus 31-ig tart.

Az őszi írásbeli érettségi 2024. október 11-én kezdődik és október 25-ig tart, míg a szóbeli vizsgák november 7. és 22. között zajlanak.

A tavaszi írásbeli érettségi vizsgák 2025. május 5-én kezdődnek és május 23-ig tartanak, míg a szóbelik június 3. és július 2. között lesznek megtartva.

Az iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2025. április 10. és 11. között kell beíratni.

Fotó: Balázs Attila / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.