Tavaly szabadult, azonnal eltűnt

2023. november 16.

Józsefvárosban akciózott a TEK

Nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt a férfi ellen, mert a gyanú szerint kábítószert csempészett az unióba.

Drogterjesztéssel foglalkozó bűnszervezet 60 éves albán vezetőjét fogták el a VIII. kerületben. A férfi tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda derítette fel, az elfogását a TEK hajtotta végre – írja a police.hu.

A rendőrök már évek óta nyomoznak a balkáni drogcsempészekkel szemben. A drogot albán futárok vitték a magyar dílerekhez, a pénzt pedig a most elfogott férfi fia vagy egy velük szoros kapcsolatban álló nő csempészte vissza Szerbiába. A bűnszervezetben

több magyar állampolgár is

részt vett.

A nyomozás jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt indult, egy szállítmányban általában 10 kiló marihuána volt.

A hasonló bűncselekmények elkövetése miatt a bíróság hét év szabadságvesztésre ítélte a banda vezetőjét, és nyolc évre kiutasította Magyarországról. Tavaly nyáron szabadult, és eltűnt a hatóságok látóköréből,

tartózkodási helye ismeretlen volt.

Európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van vele szemben, Szerbiában például azért körözik, mert egy folyamatban lévő eljárásban felmerült, hogy olyan bűnszervezet tagja, amely Koszovón és Szerbián keresztül heroint, kokaint és kannabiszt csempészett az EU-ba.

A KR NNI munkatársai a szerbiai nyomozókkal való együttműködéssel jutottak olyan információkhoz, hogy a férfi Magyarországon tartózkodhat. Több társszerv bevonásával azonosították a tartózkodási helyét, és november 10-én Budapesten fogták el.

Valamennyi hozzá köthető ingatlanban házkutatások voltak, az albán férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Kezdeményezték a letartóztatását, ezt a bíróság el is rendelte.

Fotó: Illyés Tibor / MTI (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.