Pénzt, ékszereket és karórákat loptak

2026. május 29.

Józsefvárosban is betörtek az elfogott férfiak

Elfogta a rendőrség a két hónapig a fővárosban garázdálkodó férfiakat. Készpénzt és több millió forint értékű ékszert, karórát loptak.

Sorozatbetörőkön kattant a bilincs Budapesten: a két férfit az M1/M7 autópálya bevezető szakaszán, egy benzinkúton fogták el a rendőrök – olvasható a police.hu oldalán.

Tavaly novemberben és decemberben három betörést követhettek el. Először egy józsefvárosi lakásba törtek be: átkutatták, de nem vittek el semmit. Még aznap újra próbálkoztak, egy IX. kerületi lakás ajtaját felfeszítették, és nem távoztak üres kézzel, négymillió forint értékben ékszereket és karórákat loptak. Néhány héttel később széfet törtek fel egy zuglói irodában, majd közel hárommillió forinttal távoztak a helyszínről.

A BRFK nyomozói tanúkat hallgattak meg, kamerafelvételeket elemeztek. A beszerzett információk alapján sikerült beazonosítaniuk az elkövetőket, tartózkodási helyük viszont ismeretlen maradt, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

A 33 éves R. Richárdot lopás kísérlete és az elkövetett két lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. Aktívabb társát, a 38 éves B. Arnoldot tíz eset ügyében hallgatták ki gyanúsítottként, ugyanis a férfit a fenti betöréseken túl további esetekkel is összefüggésbe hozták. Mindkét férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Harmadik szezonját zárja a Magdolnanegyed kültéri közösségi helye, szombat délutáni együttlétre hívják a látogatóikat.
2026. október 14.
A Teleki téri szerelőműhely és közösségi tér további 2 millió forintra is esélyes, várják a támogató szavazatokat.
2026. október 14.
Péntektől három napon át a legkülönfélébb 56-os tematikájú filmeket tekinthetik meg az érdeklődők, a jegyár minden előadásra jelképesen 1956 forint.

További cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.