Ámokfutás vádemeléssel

2025. december 18.

Kábítószer hatása alatt száguldozott a Nagykörúton, súlyos balesetet okozott az ámokfutó sofőr

Vádat emelt a VI. és VII. Kerületi Ügyészség az ellen a 28 éves férfi ellen, aki idén július 10-én kábítószer hatása alatt, a vezetéstől eltiltva indult ámokfutásba Budapesten, és súlyos balesetet okozott a Nagykörúton. Az ügyészség börtönbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kért a férfira, két utasát pedig segítségnyújtás elmulasztásával vádolják – közölte szerdán az ügyészség.

A vádirat szerint a fiatalember aznap kétféle kábítószert fogyasztott, majd apja engedélye nélkül vette el annak autóját. A Teréz körúton rendőrök állították meg, ám amint a járőrök kiszálltak szolgálati autójukból, a férfi gázt adott és menekülni kezdett. Eredetileg a Nyugati tér irányába haladt, de gyorsan megfordult és a Blaha Lujza tér felé vette az irányt.

Ott azonban súlyos baleset történt: a sofőr oldalról belehajtott egy taxiba.

Bár az ütközés előtt fékezett, így is 85-89 kilométer per órás sebességgel találta telibe oldalról a taxit. A taxi vezetője könnyebb, utasa azonban súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben.

Az ámokfutó autójában összesen hárman ültek. Az ütközés után mindannyian kiszálltak és mindent hátrahagyva gyalog menekültek a rendőrök elől anélkül, hogy megnézték volna, milyen sérüléseket szenvedtek a taxiban utazók. A rendőrök hamar elfogták mind a hármat, az autóban pedig kábítószergyanús anyagot találtak.

Mindhárom vádlott büntetett előéletű. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést kért rájuk, továbbá azt is indítványozta, hogy korábbi felfüggesztett szabadságvesztéseiket hajtsák végre. A férfit súlyos testi sértéssel okozott közúti veszélyeztetés, jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt vádolják.

Nyitókép: unsplash (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.