Meccsre lehet menni, de gyülekezni nem?

2021. április 24.

Készülnek az előválasztási jelöltek a veszélyhelyzeti kampányra

Meghosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet, akár egészen szeptember végéig, ami jelentősen megbolygathatja az előválasztás folyamatát. Az előválasztási jelöltek kivárnak, és alternatív forgatókönyvekkel készülnek.

Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány a Parlament elé, amely a járvány elleni küzdelemre hivatkozva meghosszabbítaná a vészhelyzet időtartamát, a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy a Parlament őszi ülésszakának első ülésnapja utáni 15. napon szüntetné azt meg. Mivel az őszi ülésnap kezdése akár szeptember 15-re is csúszhat az eddigi tapasztalatok alapján, a veszélyhelyzet egészen szeptember végéig is tarthat. A veszélyhelyzet alatt pedig a kormány rendeleteket adott ki a rendkívüli intézkedésekről, ezek alapján nem lehet gyűléseket tartani, gyülekezni, maszkot kell közterületen viselni, és a kijárási korlátozás is ezek alapján él. 

Mindez egyre lazuló szigort jelent – Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy amikor elérjük a 4 millió oltottat (április 28-29-re), a szolgáltatások széles köre megnyílik a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt: mehetnek színházba, moziba, edzőtermekbe, uszodákba, állatkertekbe, vidámparkba, sporteseményekre, és számukra kinyithatnak a szállodák, éttermek belső helyiségei is. 

De kérdés, fennmarad-e az egyelőre május 23-ig fennálló veszélyhelyzeti rendkívüli intézkedések közül például a gyülekezés tilalma. Ha igen, ez megnehezítheti az előválasztási jelöltek kampányát, nem tarthatnak ugyanis gyűléseket. Erről kérdeztük az eddig ismert indulókat.

Több verziónk is, van, mondja a Józsefváros újságnak Jámbor András, a Szikra Mozgalom jelöltje. A kérdés nem is a veszélyhelyzet, hanem a járványhelyzet és hogy a rendkívüli intézkedések fennmaradnak-e. Kulcskérdés, hogy meddig tart a gyülekezés tiltása, de szerinte nevetséges, hogy ha az emberek járhatnak moziba, színházba, kiülhetnek teraszokra, akkor miért ne fórumozhatnának. 

Az előválasztási jelölteknek ajánlásokat is össze kell gyűjteniük: erről még nincs hivatalos döntés, de a legvalószínűbb, hogy július végére várják a jelentkezéseket, és azt követően augusztusban kezdődik el a jelölés (bár Magyar György, a lebonyolítást segítő Civil Választási Bizottság elnöke azt nyilatkozta az Atv-nek, hogy az első forduló akár júniusra is előre jöhet). Mintegy 400 ajánlást kell összegyűjtenie annak, aki egyéni választókerületben szeretne elindulni, és 20 ezer aláírást annak, aki meg akar mérkőzni a miniszterelnök-jelölti helyért. Ezeket lakásról lakásra járva is összegyűjthetik a jelöltek, de Jámbor szerint meg kell nézni, az emberek hogyan fogadják ezt, és az első tapasztalatok alapján döntenek az ajánlások összegyűjtésének mikéntjéről.   

Manhalter Dániel DK-s jelölt azt mondja, vizsgálni fogják, mit tehetnek, mik a lehetőségek. Ha már biztosat lehet tudni a rendeletekről, a részletekről, gyorsan fognak tudni alkalmazkodni. Azt is elmondta, pártja nem fogja megszavazni a törvény meghosszabbítását, mert az nem a járvány megfékezésére irányult, hanem a mutyik és lopások folytatására.

Csordás Anett, a C8 Momentum által is támogatott jelöltje szerint a kormány érezhetően törekszik arra, hogy szűkítse a mozgásteret. De igyekeznek, hogy az előválasztás a lehető legnagyobb rendben lezajolhasson  – egyelőre meg kell várni, hogy pontosan mik lesznek a feltételek. 

Szakértők úgy vélik, az előválasztást nem akadályozhatja meg a veszélyhelyzet megnyújtása, mert az nem közjogilag szabályozott folyamat, írja a 444. De a népszavazást már megtiltja, így a ferencvárosi, a kínai Fudan egyetem elleni kerületi népszavazás ügyében nem indulhatna meg a szükséges aláírásgyűjtés. Ugyanakkor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szerint ezzel nem lehetetlenül el a népszavazás, mert a képviselő-testület egynegyede is kezdeményezheti azt.

Szöveg: Dercsényi Dávid, Fotó: Huszár Boglárka 

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.