Érdemes mérlegelni

2021. október 02.

Két új lakáspályázatot is hirdet az önkormányzat

Az egyiken már felújított, a másokon felújítandó lakásokra lehet pályázni. Összesen 16 lakás találhat bérlőre.

Molnár György, a polgármesteri kabinet főtanácsadója szerint érdemes mérlegelni, hogy a két pályázat közül melyikre adjuk be a jelentkezést, ugyanis a felújítandó lakásokra nyilvánvalóan kevesebben fognak pályázni, így tehát elnyerni is könnyebb lesz majd azokat.  

A koncepciója a két pályázatnak pedig az, hogy míg az egyik azokat segítené, akik valóban nagyon rossz anyagi vagy egészségügyi helyzetben vannak, addig a másik pályázatot azoknak írták ki, akik ki tudnak ki fizetni egy, a piaci árnál olcsóbb albérletet, és van annyi pénzük vagy segítségük, hogy felújítsák a pályázaton elnyert lakást. Ez a második opció is kedvező, hiszen a felújítási költséget majd le lehet lakni, amit a lakbérből vonnak majd le minden hónapban.

Molnár György – Fotó: Ványi Ákos

Mindkét pályázatra olyanok pályázhatnak, akiknek jelenleg nincs saját tulajdonú ingatlanuk, ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti joguk vagy önkormányzati lakásuk. Több kritériumnak is meg kell feleljen a pályázó, mint például, hogy nem lehet helyi adótartozása. A pályázati anyagban benyújtottak alapján a pályázók a pályázati felhívásban és az önkormányzat honlapján közzétett értékelési szempontok szerint pontokat kapnak, ezek alapján dől majd el, ki melyik lakást nyerte el.

A 10 felújított lakásból kettőt olyan családok kapnak, akiket a családok átmeneti otthonából a JSzSzGyK segítségével költöztetnek át új otthonukba. A többi 8 felújított lakásra pedig október 29-ig lehet pályázni, amit személyesen az Őr utca 8. alatt vagy elektronikusan is megtehetnek. A 8 felújított lakás mindegyike komfortos (fürdő, vécé bent), havi bérleti díjuk pedig 6721 Ft és 14.383 Ft között van.

Szintén 8 lakást lehet megpályázni a felújítandók közül. Ez azoknak szól, akik a bérleti díj megfizetését és az elnyert lakás felújítását is tudják vállalni. A bérleti díj ebben az esetben magasabb, viszont még mindig a piaci árak alatt van.

A pályázati anyag a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási Irodánál – Budapest VIII., Őr u. 8. – átvehető.

Az ügyfélfogadás rendje: 

  • hétfőn: 13.30-től 18.00 óráig;
  • szerdán: 08.00-től 12.00 óráig és 13.00-tól 16.30 óráig;
  • pénteken: 08.00-től 11.30 óráig.

Címkép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.