Szigorodnak a szabályok

2025. december 10.

Kevés helyen lehet majd petárdázni Budapesten

Új rendelet lép érvénybe Budapest egész területén. A szabályszegők akár 200 ezres büntetésre számíthatnak.

Balesetek, személyi sérülések forrása, veszélyt jelentenek az ingó- és ingatlanvagyonra, illetve jelentős környezeti terheléssel járnak. A szilveszteri időszakban használt pirotechnikai eszközök a házi és vadon élő állatokban egyaránt jelentős félelmet keltenek, légszennyező hatásuk van, a természeti és épített környezetre egyaránt jelentenek tűzveszélyt és több tonna hulladékkal árasztják el a főváros teljes területét. A fővárosi kerületek vezetéséhez és a fővárosi rendészeti szervekhez rendszeresen érkeznek lakossági panaszok pirotechnikai eszközök használata miatt.

Ezért idén októberben a Fővárosi Közgyűlés úgy határozott, hogy új rendeletben szabályozza a 2. és 3. kategóriájú pirotechnikai eszközök használatát. Az eddigi szabályozás szerint december 31-én 18 óra és január 1-én 6 óra között lehetett felhasználni a szilveszterkor használható tűzijáték termékeket. Az új rendelet szerint

időben és térben is szűkül

a tűzijátékok törvényes felhasználásának lehetősége. 

I. – V. – VI. – VII. – VIII. kerület – Forrás: budapest.hu

Fokozottan védett övezet

Itt egész évben tilos a 2. kategóriájú (sikoly, 16-25 lövéses bombatelepek) és a 3. kategóriájú (óriás római gyertya, 30-50 lövéses bombatelepek) pirotechnikai eszközök használata.

Ezekben az övezetekben természetvédelmi területek, erdők, legelők, Natura 2000 besorolású területek, állatvédelmi intézmények, állatkertek, állattartó telepek, állatmenhelyek, illetve fekvőbeteg ellátást végző intézmények és bentlakásos intézmények vannak (a térképeken kék színnel jelölve).

Védett övezet

Ezeken a területeken szilveszterkor tilos a 2.  és 3. kategóriájú pirotechnikai eszközök használata. Ezzel a szabályozással minden budapesti lakó otthona és annak közvetlen környezete mentesül a tűzijátékok közvetlen hatásaitól. (A térképeken sárga színnel jelölve.)

A rendelet megszegőivel szemben

szabálysértési eljárás indul, és 200 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot

szabnak ki.

Övezeteken kívüli területek

Itt a 2. és 3. kategóriájú pirotechnikai eszközök használata december 31-én 20:00-tól január 1-én 02:00-ig engedélyezett (fehér színnel jelölve a térképeken).

Az 1. kategóriájú, ún. játékos pirotechnikai eszközök használata az év minden napján Budapest egész területén engedélyezett. 

Ide kattintva térképeken megtekinthető az egyes budapesti közterületek besorolása. 

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén, a munkálatok idején korlátozhatják a közlekedést átmenetileg egy-egy helyen.
2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.

További cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén, a munkálatok idején korlátozhatják a közlekedést átmenetileg egy-egy helyen.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.