Elindult a podcastunk

2021. június 12.

Kezdődik a futball-őrület

8 és fél óra címmel indítunk podcastot, mely terveink szerint hetente, szombatonként jelentkezik olyan témákkal, melyek érintik a kerületünket is. Kezdődik a labdarúgó EB, első adásunk témája a futball már meg is hallgatható innen - a lejátszás gombra kattintva.

Két vendéget szólítottunk meg első adásunkban:

Szőke István – Szőke Pista – a Fradi jobbszélsője volt, 1972-ben az EB-re kijutott válogatott tagja. Akkor még négyes döntőt rendeztek, előtte selejtezők voltak. Csoportgyőztesként jutottunk tovább, Franciaországot, Bulgáriát és Norvégiát magunk mögé utasítva.

A négyes döntőre kijutáshoz Románia nemzeti tizenegyét kellett legyőzni. Budapesten 1-1 lett az eredmény, a bukaresti visszavágón 2-2. Itt a meccs elején Szőkepista rúgott is egy gólt. Akkor még nem volt idegenben lőtt gól-szabály, ezért harmadik mérkőzést rendeztek semleges helyszínen. Belgrádban nem sokkal a meccs vége előtt Szőke góljával szereztük meg a győzelmet, így 2-1-es eredménnyel mi jutottunk ki Belgiumba.

Relikvia a Volánban – Fotó: Pálinkás János

Ott Szovjetuniótól 1-0-ra kaptunk ki, a bronzmeccsen pedig a belgák győztek 2-1-re, ezzel a negyedik helyezést érte el a magyar labdarúgó-válogatott.

Szőke bár tősgyökeres ferencvárosi, 1975 óta vezeti feleségével – Jutka nénivel – a Volán Klubot a József utcában. 

Szőke Pista a Volánban – Fotó: Pálinkás János

Második vendégünk Hegyi Frigyes, az Oltalom Sportegyesületnél edz gyerekeket és felnőtteket. Heti kétszer vannak futball edzések a Margitszigeten és a Városligetben. Tapasztalatairól és munkájáról kérdeztük.

Hegyi Frigyes a szerkesztőségünk előtt – Fotó: Pálinkás János

Természetesen mindkét interjúalanyunkat megkértük egy esélylatolgatásra is. Hallgassák meg az adást, és az is kiderül, megszólalóink kit jósolnak a dobogó csúcsára.

Szöveg, interjúk és fotók: Pálinkás János


A podcast innen is meghallgatható:

Iratkozzanak fel ránk a Spotify-on vagy az Apple Podcaston (korábban iTunes), esetleg a Google Podcaston.

Spotify linkünk

Apple Podcast

Google Podcast

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.