Három tábor a nyáron

2021. június 30.

Kiderült, hogy nyaralhatnak Balatonszemesen a józsefvárosi gyerekek

Visszatérő problémát jelent a szülők számára a hosszú nyári szünet beköszöntével gyermekeik nyakába szakadó temérdek szabadság. Az önkormányzat három táborral is igyekszik ezeken a gondokon enyhíteni. A Budapest Esély Alapítvány segítségével idén is lesz balatonszemesi tábor 200 gyerek részvételével.

A rekkenő szünidei hőségben nehéz a gyerekek idejét értelmes tevékenységgel kitölteni, a nagyvárosban nem egyértelműen állnak rendelkezésre azok a lehetőségek, melyek vidéken talán jobban: nincsenek közeli zöld területek, sportolásra alkalmas helyek, vízpartok, bringázni pedig veszélyes egyedül a gyereknek a nagy autóforgalom közepette. Sok fejtörést okoz tehát a családnak az, hogy mit kezdjenek ilyenkor a gyerekkel, hogy ne csak a számítógép vagy az okostelefon legyen a gyerek egyedüli pesztrája. 

Kis könnyítést jelenthetnek ebben a helyzetben a nyári táborok, napközis foglalkozások. A Józsefvárosi Önkormányzat idén három nyári tábor szervezésével segít a kerületi családoknak: a legkönnyebben elérhető – mivel a városban van – a Kesztyűgyár Közösségi Ház által szervezett napközis tábor, mely az az Orczy-kertben lesz (illetve már van is) június 21. és augusztus 27 között, itt heti turnusokban fogadják a gyerekeket – ezt a tábort már bemutattuk valamennyire korábban. Sokféle program lesz: a kézműves foglalkozásoktól kezdve a táncon, rajzoláson át a drámajátékig sok mindent ki lehet próbálni majd, tartanak majd zenés foglalkozást, de lesznek sportprogramok, kirándulások, vetélkedők, társasjátékok is.  A gyerekek étkeztetéséről is gondoskodnak, napi ezer forintért háromszori étkezés jár.  Aki pedig rászoruló, annak teljesen ingyenesen jár az ellátás (az erről szóló határozat kötelezően csatolandó!). 

Az önkormányzat magyarkúti üdülőjébe viszont egyénileg nem lehet jelentkezni, ide jellemzően szervezett csoportokat várnak, melyek esetünkben a kerületi iskolák csoportjait jelentik.  A Börzsöny tornácán található hely nagyon jó adottságokkal rendelkezik: a Duna közelsége, a kirándulóútvonalak a mesés bükkös, tölgyes erdőkkel és a duna-kanyari romantika nagyszerű üdülőhellyé teszik Magyarkutat. Az üdülő alapvető célja ősztől-tavaszig a 8. kerületi gyerekek erdei iskolájának bonyolítása, erre sajnos az idén a pandémia miatt nem kerülhetett sor. További bonyodalmakat okozott, hogy a kormányzati elvonások miatt az önkormányzat önként vállalt feladatait nem, vagy csak nehezen tudta ellátni, és ilyen az ingyenes gyerektáboroztatás is.  A kerületi büdzsén keletkezett lukat betömendő a kerület adománygyűjtésbe kezdett, habár a célul kitűzött három millió forint még nem jött össze, de a kétmilliós összeghatárt már elhagyták az önkéntes felajánlások. A magyarkúti táborba családok foglalhatnak szállást ezen a weboldalon, a józsefvárosiaknak 50 százalék kedvezmény jár.

A józsefvárosi gyereknyaraltatás harmadik lába a balatonszemesi tábor, melyet a kerület a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó Budapest Esély Alapítvánnyal közösen szervez meg. A hátrányokkal küzdő társadalmi csoportok munkaerő–piaci esélyeinek megerősítésére létrehozott Budapest Esély ezen programja a még inaktív korosztály számára kíván üdülési lehetőséget biztosítani. Ebben a táborban azokat a gyerekeket várják, akik halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű családokból érkeznek, az ilyen, érintett tanulók felkutatását, megkeresését a Józsefvárosi Családsegítő Szolgálat végzi el. A szemesi tábor augusztus 9-15. között zajlik majd, és 200 józsefvárosi gyereknek lesz itt lehetősége egy kis nyári kikapcsolódásra.  Habár nem tábor, de ha nyaralás, meg kell említeni a Józsefvárosi Önkormányzat káptalanfüredi strandját, melyet a kerületi lakcímigazolvánnyal rendelkező gyerekek és felnőttek (plusz egy kísérő) ingyenesen vehetnek igénybe egész nyáron. A kesztűgyáras napközis táborba ezen a linken lehet jelentkezni, a magyarkúti táborba pedig az udultetés@jkn.hu email címen tudnak – az iskolák. 

Szöveg: Bujdosó János; Kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.