Elengedték a lelkészt, de Budapestet nem hagyhatja el

Ónodi István - Fotó: Nagy Dániel
2024. március 24.

Kiengedték az előzetesből a MET gazdasági vezetőjét

Elengedték a NAV nyomozói a MET lelkészét, akit a szervezet gazdasági vezetőjeként 30 napon át tartottak fogva.

Lapunk is megírta, hogy az adóhatóság február 20-án hajnalban bilincsben vitte el Ónodi Istvánt, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az általuk működtetett intézmények gazdasági vezetőjét, akivel a házkutatás során azt sem közölték, mivel gyanúsítják. Végül a feleségének annyit mondtak, hogy gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt elviszik.  

Ónodit akkor Békéscsabára vitték a NAV emberei és előzetes letartóztatásba helyezték. Két nappal később 30 napra letartóztatták. 

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szombaton a Facebookon kiadott közleményében írta meg, hogy letelt a 30 nap, kiengedték az egyébként lelkészként is dolgozó gazdasági vezetőt,

a Gyulai Törvényszék másodfokon megszüntette előzetes letartóztatását.

Ónodi István szabadlábon védekezhet a továbbiakban, de nem hagyhatja el a fővárost. Büntetése, ha vétkesnek találják, akár 5-10 éves szabadságvesztés is lehet – 14 milliárd forint bruttó munkabér után mulasztott el 6,5 milliárd forint közterhet bevallani és befizetni az adóhatóságnak.

Iványi Gábor szerint a gazdasági vezetőt azért vitték el, mert Ónodi azon dolgozott, hogy az általuk működtetett iskolák, óvodák, hajléktalanokat és időseket ellátó intézmények működhessenek. Akkor azt is írta Iványi Gábor:

„Tiltakozunk a kormány részéről tapasztalható magyarországi keresztényüldözés ellen.”

Kijelentette azt is, hogy 2010 óta zajlik a hecckampány egyházuk ellen, és az állam igyekszik ellehetetleníteni működésüket. Olyan üzenet volt ez a letartóztatás, aminek a lényege a megfélemlítés, és az 50-es évek gyakorlatát emlegette fel.

Az egyház vezetője azt is hozzátette az RTL-nek nyilatkozva, hogy Ónodinak soha egyetlen fillér nem tapadt a kezéhez, igyekezett úgy gazdálkodni, hogy fizetést tudjanak adni és a gyerekek is ehessenek. Közben pedig az állam nem biztosítja a nekik törvényben járó forrásokat. Erre a NAV úgy reagált, hogy ha tartozik is az állam, annak az összegével nem lehet csökkenteni az adó- és járulékfizetési kötelezettségeket.

A MET arra kérte a sajtó munkatársait, hogy mivel folyamatban lévő nyomozásról van szó, ne zaklassák őket kérdésekkel, mert nem nyilatkozhatnak.

Fotó: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. november 06.
Pályaválasztási délután szerveznek a Kesztyűgyárban általános iskolásoknak.
2026. november 06.
Néhány héten belül ismét fogadja az úszni vágyókat a Ludovika Uszoda.
2026. november 06.
November 9. és 27. között a munkálatok miatt lezárásokra, a forgalmi rend változására és a BKK-járatok átszervezésére is számíthatnak a környéken közlekedők.

További cikkek

2026. november 06.
Néhány héten belül ismét fogadja az úszni vágyókat a Ludovika Uszoda.
2026. november 06.
November 9. és 27. között a munkálatok miatt lezárásokra, a forgalmi rend változására és a BKK-járatok átszervezésére is számíthatnak a környéken közlekedők.
2026. november 05.
A Blaha és a Keleti között, a Rákóczi úton fogták el a rendőrök a tolvajt.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.