Tolerancia, elfogadás, szolidaritás

2023. január 06.

Kifelé a buborékból – Civilek az oktatásban

Van egy nem tipikus iskola Budapesten, a VIII. kerületben, a Budapest School. A II. János Pál Pápa téri mikroiskolájuk menedzserével, Zsemberovszky Zitával és Brutovszky Gabriella magyar, biológia, német szakos tanárral beszélgettünk, többek között az iskoláról, a látókörbővítésről és a szolidaritásról.

A Budapest School 14 mikroiskolákból áll Debrecentől Veszprémig, Budapesten van belőlük a legtöbb. A II. János Pál pápa téri iskola jelenleg az egyetlen, ahol 14-18 éves korosztály tanul, a többiben fiatalabbak. 

A Budapest Schoolba a szokásos felvételi eljárásban is lehet jelentkezni, de saját felvételi rendszere van az iskolának, nem a központi felvételire helyezik a hangsúlyt. A jelentkező gyerekek készítenek egy projektvideót, melyet a tanárok megnéznek, eltöltenek egy napot közösen, amit az intézmény demoday-nek, bemutatónapnak hív. Így megismerkedhetnek egymással a leendő diákok és tanárok. Ezután egy családos beszélgetésen egyeztetik a tapasztalatokat.

A nyolcadik kerületi intézménybe vegyesen érkeznek diákok: vannak, akik nyolcadikos budapestschoolosok, és vannak, akik a hagyományos oktatási rendszer intézményeiből jönnek. Bárki jelentkezhet, viszont az fontos, hogy az iskola a családok által fizetett támogatási díjból tartja fenn magát, valamint az állami normatívát is megkapják. Így kis csoportokban, mentori odafigyeléssel, sok projektmunkával tudnak dolgozni a gyerekekkel. A középiskolába most 82-en járnak, és szeretnék, hogy ez a szám 140˗150 fő legyen két éven belül. 

Toposzok, mentorok

Itt nem osztályok vannak. Van, amikor évfolyam szerint tanulnak a diákok, például a matematika- vagy az angoltudásuk szerint alkotnak csoportokat. Vannak kötelezően választható kurzusok, amit egy évre választhatnak a gyerekek média, vizuális művészetek és társadalomtudományok témakörében. Különböző korcsoportok tanulnak együtt érdeklődési kör alapján, és léteznek még mentorcsoportok is. Ez utóbbi esetében minden diák választ magának egy mentort, tehát egy tanító tanárt. A gyerekek a mentorokkal hetente egyszer találkoznak személyesen, valamint az egy mentorhoz tartozó gyerekek is alkotnak egy csoportot, ami szintén vegyes korosztály. Ezek 8-10 fős csoportok. A kis létszámú csoportoknak pozitív hatásúak, hiszen így több figyelem jut egy-egy diákra, könnyebb észrevenni a felmerülő problémákat. 

A jelenlegi telephely akkreditációja még folyamatban van a Belügyminisztériumnál, a szakhatósági vélemények, a helyszíni szemle megtörtént, most várják a minisztérium döntését. Jelenleg kihelyezett foglalkozások zajlanak az épületben. Maga a Budapest School mint oktatási intézmény és annak pedagógiai programja 2019 óta akkreditált iskola. 

Tanulászervezésükben és tanítási módszereiben másképpen működik, mint egy hagyományos iskola: a tanévet trimeszterekre, azaz harmadokra osztják, az értékelés szóban és írásban történik a tanulás és fejlődés szempontjai alapján. A diákok nem kapnak jegyeket, csak amikor arra szükségük van, vagy amikor a szülők azt kérik. 11. és 12. osztályban is csak az érettségihez szükséges osztályzatokat kapják meg a diákok, rendszeresen szöveges, fejlődésre ösztönző visszajelzést olvashatnak a szülők és diákok.

A diákok, szülők a mentorral egy hármas szerződés keretében írásba foglalják a gyermek egyéni tanulási céljait. A mentor hétről hétre az egyéni beszélgetések során segíti a mentoráltat a célok elérésében, a fejlődésben. Ezt a hármas szerződést évente több alkalommal kötik a felek.  Miben más ez a rendszer az államihoz képest? Például az irodalomoktatásban nem kell feltétlenül kronológiai sorrendben haladni az anyaggal, lehet mondjuk toposzok mentén, például az utazástoposzt követve.

Tolerancianap

Brutovszky Gabriella 2022 szeptembere óta oktat a Budapest Schoolban, már az előző munkahelyén is szervezett be órákra civil szervezeteket. A Budapest School abban is támogatja a tanárokat, hogy hozzák be érdeklődésüket, személyiségüket az iskolába ugyanúgy, ahogy a gyerekek érdeklődése is meghatározza az iskola mindennapjait.

A diákokat egyrészt érdekelte a saját buborékukon kívüli világ: hogyan tudunk kapcsolódni egy hajléktalanhoz, beteg gyerekhez vagy meleghez. Az iskola az egyik legjobb hely, hogy a tabukról nyíltan, biztonságban beszélgessünk. Ezeken az iskolai programokon a részvétel nem kötelező. Mindig értesítik a szülőket arról, hogy milyen foglalkozásokat szerveznek a diákoknak.

A tanárok minden esetben végig jelen vannak a foglalkozásokon a vendégekkel és a gyerekekkel. Az elsődleges szempont a szervezés során a szakmaiság volt, hogy találkozzanak a gyerekek civil szervezetek képviselőivel, hogy megismerkedjenek azokkal a tevékenységekkel, melyeket ezek a szervezetek végeznek. November 16. a tolerancia nemzetközi napja, ezért is gondolták úgy, hogy a toleranciával kapcsolatos napi fogalmak célzottan kerüljenek elő egy erre kitűzött napon. 

A tolerancianapra 7 külső óraadót hívott meg az iskola, akik 7 különböző szempontból mutattak be 7 különböző kisebbség életutat: volt szó a hajléktalanságokról, krónikus beteg gyerekekről, zaklatásról, vallási kisebbségekről, melegekről. A tolerancia napon a diákok csoportjainak véletlenszerűen sorsolták a foglalkozásokat. Így lehetőségük volt olyan ügyekkel, témákkal is megismerkedni, ami esetleg távolabb állnak tőlük, nehezebb témákról szólnak.

Nem ismerik a szegregáltakat

A Budapest Bike Maffiával (BBM) a szociopolyhoz hasonló játékot is játszottak a diákok, ahol mindenki más társadalmi státuszból indult, és akik többszörösen hátrányos helyzetből származtak, nehezen jutottak előre a játékban/életben a rossz élethelyzetből. A diákok a játékot követő beszélgetésen nagyon konstruktívan tudtak hozzászólni a például a hajléktalanság jelenségéhez.

Az egyik diák azt mondta, „nem elégszer beszélünk ezekről” össztársadalmi szinten. Az egyik ételosztással kapcsolatos előadáson egy 12 éves lány mesélte el, hogy milyen tapasztalatai vannak, és hogyan szerveznek biciklis BBM-ételosztó-akciókat. Amikor fiatal mesél a fiatalnak, az üzenet könnyen megy át. 

Az oktatók tapasztalata a tolerancianappal kapcsolatban, hogy több diák is a teremben a maradt a foglalkozás után, hogy tovább kérdezze az előadókat. A személyes történetek ugyanis mindenkit megérintenek. Zsemberovszky szerint a diákok egy különleges burokban élnek. Egyrészt hiszik, hogy a Youtube-on látnak mindent, másrészt eléggé csak a hozzájuk hasonló embereket látják. 

A sok helyről érkező diákoknak kevés kapcsolatuk van akárcsak a kerületben lévő különböző élethelyzetekkel, a bármilyen (anyagi, vallási, szexuális orientáció) okból szegregált emberekkel. Ám a diákság nyitott, érdeklődő. Kíváncsian ismertek meg a sajátjuktól eltérő életutakat. Ez és a tolerancia naphoz hasonló programok pozitív irányba mozdítja az elfogadást ebben az iskolában is. A diákok a földrajzórán elkezdtek egy urbanizációs projektet is, aminek keretében igyekeznek felfedezni a környéket (a történetét, fejlesztéseit, a társadalmi csoportokat).

Az is cél, hogy a diákok kiszakadjanak abból, amit hallanak, gyűjtsenek saját tapasztalatokat, és azok alapján alkossanak véleményt. A végén pedig megfogalmaznak egy településkép-javító ötletet. Ha valami előremutató jön létre, és lesz rá lehetőség, akkor még az is lehet, hogy a projekt eredményeit eljuttatják a helyi önkormányzat részére.

Tolerancia és szolidaritás összekapcsolódik

Minden középiskolában kötelező az ötven órás iskolai közösségi szolgálat teljesítése. A Budapest Schoolban arra próbálják ösztönözni a diákokat, hogy ők maguk is keressenek civil szervezeteket, ahol eltölthetik az ötven órát, lehetőleg olyat, ami közel áll hozzájuk. Így ott van a választás lehetősége, illetve a benne rejlő kihívás, hogy egy diák megtalálja és adott esetben meg is szervezze magának, hogy hol szeretne önkénteskedni. 

A BPS Középiskola tanárai többször kinyilvánították, hogy szolidaritást vállalnak a tanárokkal az oktatásügyi tiltakozásokon, és számukra is fontos jelezni, hogy nagy baj van az oktatásban. Csatlakoznak több szervezett élőlánchoz, és október 5-én az aznapi foglalkozások az oktatás és sztrájk témakörében zajlottak. 

Az oktatásban részt vevőként, dolgozóként fontos megfogalmazni a véleményüket, hiszen a nehézségek, a problémák mindannyiunkat érintenek. Úgy gondolják, a tanárhiány nem csak az állami iskolákat érinti az országban, hanem az olyan intézményeket is, mint a Budapest School, ahol kiemelten figyelnek arra, hogy lelkes, tapasztalt, többféle oktatási módszert ötvöző tanárokkal dolgozzanak. 

„A diákoknak észre kell venniük, hogy a tolerancia, az elfogadás és a szolidaritás összekapcsolódnak, és rettentő fontosak” – mondja Zsemberovszky, mert ha egymásnak segítünk, azzal magunknak is segítünk. Szerinte nem modern felfogás az, hogy csak én számítok. A diákoknak is meg kell mutatni, hogy őket is érintik a társadalmi ügyek – ezért vannak iskolában.

„Nagyon személyes dolgokat mondtak el, amihez bátorság kell”

Három diák mesélt nekünk a tolerancianapról. A Bátor Tábor-foglalkozás abban adott újat, hogy sok kreatív játék volt, amihez tudtak kapcsolódni. Szimpatikussá vált a szervezet, hogy beteg gyerekek boldogulásában segítenek. A Bátor Táborba 20 éves kor után lehet menni önkénteskedni, az egyik diák terve szerint biztosan fog csatlakozni. A Melegség és Megismerés foglalkozás azért tetszett nekik, mert nem csak általánosságok hangzottak el, hanem két hús-vér ember „felnőtté válását” követték nyomon.

A fotó a Tolerancianapon készült a Budapest Bike Maffia foglalkozásán.

„A vendégek nagyon személyes dolgokat mondtak el magukról, amihez szerintem bátorság kell. Ismerek meleg vagy leszbikus embereket, de ennyire őszintén még nem beszéltem velük. Ebbe nem is gondoltam bele, hogy milyen személyiségfejlődésen megy át egy ilyen ember, és hogy mennyi trauma érheti.” – nyilatkozott az egyik diák.

Egy másik diák így fogalmazott: „Szimpatikusak voltak a foglalkozásvezetők. Amikor a Befogadó Terek óra végén megkérdezték, hogy mivel lettünk okosabbak, akkor nagyon sokat azt mondták, hogy mindennel. Azért, mert nem tudtak erről a témáról szinte semmit.” Megkérdeztem a diákokat, hogy lehet-e az ilyen típusú foglalkozásoknak szerintük negatív hatása. Azt válaszolták, akkor lehet, ha nem jól tanítanak, vagy ha nagyon erőszakosan próbálják átadni a dolgokat:


“Csak akkor lehet negatív, ha arra kényszerítik az embert, hogy mindenképpen fogadják el, amit mondanak nekik. De itt nem erről volt szó, nagyon jókat meséltek, érdekes volt, hiszen nem erőltettek semmit, arra válaszoltak, amiket kérdeztünk. Ezek a foglalkozások azért is jók, hogy lássuk, sokféle ember van.” – fejtette ki gondolatait az egyik diák.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.