Két, több mint két méter magas, egymás mellett álló gömb, közöttük egy gyűrű. A Forma Bella Kft. Setét Jenő emlékére készített terve nyerte a pályázatot, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat írt ki a 2022-ben elhunyt roma polgárjogi aktivista emlékművére. A mű a tervek szerint a Blaha Lujza téren állna.

A két gömb távolról hasonlónak látszik, közelebb lépve azonban láthatóvá válik eltérő belső szerkezetük. A pályamű leírása szerint a két forma „azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy az emberek külső megjelenésükben hasonlóak, ám belső értékeik, személyiségük, tapasztalataik különbözőek”. A két gömb közötti gyűrűbe a látogató maga is beállhat; ehhez kapcsolódik a Setét Jenőnek tulajdonított mondat: „Isten szerint minden ember egyenlő. És én vele értek egyet.”

Éppen ez az értelmezés váltotta ki a legerősebb kritikát.

Fordítva gondolkodott

A terv már koncepcionálisan is problematikus, mondta Horváth Aladár. A jogvédő szerint a roma polgárjogi mozgalom egyik alapvető állítása éppen az, hogy a romáknak nem kell letagadniuk vagy eltüntetniük különbözőségüket ahhoz, hogy egyenlőek legyenek. A rasszizmus ráadásul sok esetben éppen a külső jegyek alapján működik.

„Az nem igaz, hogy kívülről egyformák vagyunk, mert éppen hogy mások vagyunk külsőleg” – mondta. A közös pontot nem a külső hasonlóságban, hanem az emberi alapértékekben látja: szeretetben, szolidaritásban, összetartozásban. „Setét Jenő éppen hogy fordítva gondolkodott, mint a nyertes pályázó.”

Az alkotás formájával is problémája van. Setét Jenőt életvidám, társasági emberként ismerte, ezért szerinte egy személyesebb emlékmű jobban illene hozzá, mint a geometrikus absztrakció. Úgy fogalmazott: ha Jenő megállna a saját emlékműve előtt, valószínűleg elképedne azon, hogy „mi ez az absztrakció”.

Hasonlóan látja Bari Jutka romajogi aktivista, Setét egykori kollégája is. Szerinte az emlékmű egyetlen általános mondatra épül, miközben Setét munkája nagyon is konkrét volt. „Két nagy teniszlabda” – foglalta össze ironikusan első benyomását. „Lehet művészieskedni, de ez így nagyon absztrakt, a Jenő munkája meg nagyon konkrét. Ha ismerted Jenőt, akkor tudnád, hogy szétröhögné magát ezen.”

A bírálóbizottság tagjai másképp látják. Hermann György, a Józsefvárosi Művészeti és Helytörténeti Tanács tagja szerint a döntés hosszú szakmai vita eredménye volt, melyben nemcsak szakemberek, hanem Setét Jenő családja, egykori munkatársai és roma képviselők is részt vettek, akik egyhangú döntést hoztak.

Hermann a két gömb üzenetét sem látja problémásnak. Szerinte az emberek kívül és belül is különböznek, és éppen az a lényeg, hogy ezekkel a különbségekkel együtt alkotunk közösséget.

Oláh József Pöli, Setét Jenő egykori kollégája és a bírálóbizottság tagja számára mindenekelőtt az fontos, hogy egy jelentős, jól látható köztéri emlékmű szülessen. Elismeri, hogy egy cigarettázó-kávézó, figuratív „ülő Jenő” személyesebb lett volna, de szerinte egy műalkotásnak nem feltétlenül kell portrészerűen ábrázolnia azt, akire emlékeztet.

A mű többféle értelmezhetőségét nem hibának, hanem erénynek tartja. A legfontosabb szerinte az, hogy Setét Jenő „a nagy ember, a nagy demokrata, a világítótorony” látható módon jelen legyen Budapest egyik legforgalmasabb terén, és nem egy temetőben, vagy egy eldugott mellékutcában.

Nem baj, ha vita van

Setét Eleonóra, Jenő lánya szintén részt vett a döntésben, és ő is támogatta a nyertes tervet. A mostani elképzelésben éppen a szokatlanságát szereti. Nem egy olyan emléktáblát szeretett volna, amely néhány nap után beleolvad környezetébe, hanem olyasmit, ami megállítja az embert. A gömbök üzenetét ő így fogalmazza át: „egyenlőek vagyunk, de nem ugyanazok”.

Eleonóra értékeli, hogy ennyi embernek fontos édesapja emlékének méltó megőrzése. A pályamű magyarázatán ugyanakkor ő is elgondolkodott. Számára nem feltétlenül az a fontos olvasat, hogy kívül egyformák, belül különbözőek vagyunk. Inkább az érdekli, hogyan lehetünk egyszerre hasonlóak és különbözőek: „szerintem egy műalkotás esetében helye van az eltérő értelmezéseknek”.

A nyertes pályaművet a Forma Bella Kft. jegyzi, a terv mögött Márki Gabriella építész áll. Lapunknak azt mondta, korábban nem készített emlékművet, és Setét Jenő munkásságát sem ismerte közelebbről. Építészként közelített a feladathoz, utánanézett Setét Jenő tevékenységének, és az egyenlőség gondolata közel állt saját értékrendjéhez.

Olyan tárgyat szeretett volna, ami bevonja a járókelőt és gondolkodásra késztet. A három megadott Setét-idézet közül az „Isten szerint minden ember egyenlő” kezdetű mondatot választotta, mert ezzel tudott leginkább azonosulni.

Amikor szembesítettük Horváth Aladár kritikájával, azt mondta: „a kritikát megértem”, és szerinte is vannak külső különbségek, amelyekre a hátrányos megkülönböztetés épül, de ő nem is állítja ennek az ellenkezőjét: „ami közös, az a forma, az emberi lét. A mű megmutatja a különbözőséget, ugyanakkor azt is állítja, hogy ettől az emberi érték nem változik. Egyik sem több vagy kevesebb a másiknál” – mondta.

Meg kellene fontolni

Mélyi József művészettörténész szerint jelen állapotában nem kellene megvalósítani a tervet, és lehet, hogy nem is a beérkezett pályaművekkel, hanem már a pályázati kiírással kezdődött a probléma.

Első kérdése maga a helyszín. A Blaha Lujza teret néhány éve tervezték újra, akkor nem számoltak ezen a ponton emlékművel, egy ekkora alkotás viszont szükségképpen átírja a tér szerkezetét. Hiányolja az emlékmű rituális funkcióját is. A hagyományos emlékművekkel szemben itt nincs talapzata vagy kijelölt helye a koszorúknak: „nem világos, hogyan működhetne a hely ilyen alkalmakkor”. Másrészt túlságosan általánosnak tartja a két gömböt. A formák önmagukban annyira nyitottak, hogy az univerzumtól kezdve a legkülönbözőbb közösségekig szinte bármit bele lehet látni. „Ha egy kicsit más szöveget írsz oda, akkor valami tök másra emlékeztet” – mondta.

Felvet egy kevésbé elméleti problémát is: mit kezdenek majd az emberek a tárggyal? Belemásznak, beledobálnak dolgokat, ráírnak? Egy hagyományos emlékmű talapzata távolságot teremt, ennél viszont tudatosan nincs ilyen határ. Ez lehet erénye, de veszélye is.

A Fővárosi Köztéri Művészeti Tanácsnak Mélyi is tagja. Ez a testület nem tárgyalta a Setét Jenő-emlékművet, de szóba került: „amennyi információval rendelkeztünk, az alapján inkább kérdések merültek föl bennünk”.

Az egész történet jóval szerényebb elképzelésből indult. Iváncsik Fanni részvételi költségvetési ötlete eredetileg egy Setét Jenő-emlékpad volt. A családdal és Jenő barátaival folytatott beszélgetések során azonban arra jutottak, hogy a rendelkezésre álló közel hárommillió forintból készülő pad kevés lenne: Setét Jenő ennél jelentősebb köztéri emléket érdemel.

Az első pályázat eredménytelen lett, mindössze két mű érkezett. A második körre már nyolc pályázó jelentkezett, ezekből alakult ki a sorrend. Iváncsik Fanninak is nehezen jött át elsőre a győztes pályamű külső és belső különbözőségről szóló magyarázata. Végül úgy értelmezte, hogy romák és nem romák eltérő tapasztalatokkal, kulturális háttérrel és élethelyzetekkel rendelkezhetnek, ettől azonban egyenlők. A Horváth Aladár által megfogalmazott ellenvetés jogosságát ugyanakkor ő sem vitatja.

A pályázók három Setét-idézet közül választhatták pályázatuk mottóját. Kettőre található forrás, mely bizonyítja, hogy ő mondta, ám épp a nyertes mondatra nincs találat. Az általunk megkérdezettek sem tudták megmondani, hol mondhatta ezt Setét, lánya azonban úgy vélte, „munkásságában, szavaiban, meglátszott ez a fajta gondolkodásmód”.

A két gömb egyelőre még nem áll a Blaha Lujza téren. A megvalósítás előtt műszaki és területhasználati kérdéseket is tisztázni kell. Márki Gabriella lapunknak azt mondta, az önkormányzattól úgy tudja, szeretnék megvalósítani a nyertes tervet, de a helyszín és a közművek miatt további egyeztetések szükségesek.

Nyitókép: Telenkó Zsombor