Pikó Andráséknak nem sikerült a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) főigazgatójának menesztését keresztülverniük a képviselő-testületen a Józsefváros Jövőjéért (JJ) frakció tartózkodása miatt. Dr. Koroknai András felmentését Pikó kezdeményezte, miután a főigazgató azonnali hatállyal, indoklás nélkül elbocsátott több munkavállalót, köztük a 38 éve a józsefvárosi egészségügyben szolgáló Juhász Juliánna ápolási igazgatót, minőségügyi vezetőt, valamint Krix Andrea stratégiai igazgatót.
A főigazgató eljárása kapcsán belső ellenőri vizsgálatot folytattak le, Pikó ennek alapján látta indokoltnak az elmozdítását. Az ellenőrzés ténymegállapításai alapján a törvény értelmében az ügyben hatáskörrel rendelkező képviselő-testület dönt, ezért kezdeményezte a főigazgató felmentését.
Az ügyet a képviselők zárt ülésen tárgyalták, így sem az elbocsájtások oka, sem a főigazgató esetleges mulasztásai nem ismertek. A polgármester előterjesztése végül a képviselő-testületi ülésen nem kapott többséget a MSZP-DK koalíció igen szavazatainak elmaradása miatt (az ülésen 10 szavazat kellett a minősített, 9 a sima többséghez).
Megkérdeztük Veres Gábort, a JJ frakcióvezetőjét, miért tartózkodtak: „Fél órával a képviselő-testületi ülés előtt kaptuk az anyagot, ami alapján szavazni kellett volna a felmentésről. Egy ilyen súlyú ügyben kellő információk hiányában – van-e a felmentésnek jogi alapja, és mi lesz, ha Koroknai úr elbocsátása esetén esetleg munkaügyi perre viszi a dolgot – képtelenek voltunk normális politikusként felelős döntést hozni” – mondta el.

Veres szerint nem csupán azért nem tudtak dönteni, mert nem volt idejük a dokumentumban elmélyedni: „Fontos dolgokat hiányoltunk belőle: ki igazolja a benne foglalt állításokat, hol a jogi szakvélemény és a lehetséges következményeket feltáró vélemény, mely arról szólna, egy munkaügyi per mennyibe fog kerülni a kerületnek? A belső ellenőrök nem jogászok, ők csak feltárnak bizonyos tényeket, de hogy ezek hogyan minősülnek és milyen következményük kell, hogy legyen, azt nem lehet tudni. Kaptunk tehát egy jelentést, de amit a főigazgató a védekezésében előadott, az teljesen más megvilágításba helyezte az ügyet, ő egyértelműen azt mondta, hogy a döntésének volt jogi »fedezete«” – taglalta Veres.
Sátly Balázs, a Momentum-Párbeszéd koalíció frakcióvezetője szerint azonban a belső ellenőrzési jelentés igazolta, hogy a polgármester kezdeményezése valós: „A mi frakciónk ezért szavazta meg az előterjesztést, de a szocialisták minden bizonnyal ellenkező következtetésre jutottak, de hogy mi alapján, azt ők tudnák megmondani.”

Sátly elmondása szerint Koroknai András részéről az a tájékoztatás érkezett, hogy olyan jogi tanács alapján intézte Juhász Juliánna elbocsátását, amiről utólag kiderült, talán téves volt, de a képviselő egy másik szempontot is felvetett: „A jogszabályok betartása mellett az is célszerű lett volna, hogy egy olyan stratégiai fontosságú intézmény esetében, mint a JEK, a fenntartóval is konzultál a főigazgató, mielőtt ilyen horderejű döntést meghoz.”
„Én, mint kerületi lakos, elégedett voltam a JEK és Juhász Juliánna tevékenységével is, aki ráadásul oroszlánrészt vállalt az intézmény működtetésében” – mondta Sátly Balázs.
Veres Gábor az egyeztetés hiányát is felrója a városvezetésnek: „Ha a polgármester el akar távolítani valakit, legyen már erről politikai egyeztetés, beszéljenek a pártok egymással, kérjünk ki szakértői véleményeket, kérjünk meg jogászokat, hogy mondják el az álláspontjukat.”
A képviselő azonban nem állt meg itt, hanem tágabb kontextusba ágyazta az esetet: „A kerület jövő évi költségvetésével kapcsolatosan is várhatóak olyan esetek, amikor elmarad az egyeztetés, pont ugyanebből a gyakorlatból adódóan, hogy András úgy képzeli el a városvezetést, hogy csak leszól, hogy akkor mi szavazzunk meg egy előterjesztést, költségvetést, bármit, de hát egyáltalán nem biztos, hogy ennek így kellene működnie.”

Sőt, Veres még tovább szőtte a koalíciós viták szálját, ezúttal már a jövő évi önkormányzati választásokra felfűzve azt: „Nagyon várom, hogy elkezdődjenek az egyeztetések a 2024-es önkormányzati választásokat illetően. Mi ragaszkodnánk ahhoz az elvrendszerhez, hogy az inkumbens (hivatalban lévő) képviselőket egyértelműen jelöltnek tekintsük, de sajnos nem tudom, mit akar a polgármester, számol-e velünk vagy nem. Ha nem, akkor is el kell indulnunk, elvégre mi egy politikai párt vagyunk, nem fogjuk feláldozni magunkat azért, mert a polgármesternek mások az elképzelései. Egy ilyen helyzet persze leginkább az ellenzéki érzelmű választóknak fog fájni nagyon, de hogy ki állítja elő ezt az állapotot, az kérdés: aki jogosan ragaszkodik ahhoz, hogy egy jelenlegi képviselője újra indulhasson ugyanolyan ötpárti támogatással, vagy aki pártlogikák mentén szedi szét a képviselő-testületet” – tette fel a kérdést költőien Veres Gábor.
Pikó András polgármestertől Veres Gábor felvetéseire a következő reakció érkezett: „A képviselő-testület elé terjesztett, Koroknai András felmentésére vonatkozó javaslatom alapjául szolgáló belső ellenőri vizsgálatot a józsefvárosi MSZP pártelnökségi határozatban kérte, erről Szili-Darók Ildikó tájékoztatott, és biztosított arról, hogy »amennyiben hivatalos vizsgálat alátámasztja a felmentési okok fennállását, úgy természetesen mi magunk is úgy látjuk, hogy a szóban forgó vezető megbízatása a továbbiakban nem tartható«. A hivatalos vizsgálatot lefolytattuk, az alátámasztotta a felmentési okok fennállását.”
Nyitókép: Huszár Boglárka
