Erdős Róbert zenész-hangszerész

2023. május 21.

„Kölyökkoromban sem játékot kaptam, hanem szerszámot”

A régi józsefvárosi mesterek lassan kihalnak, de néhány hangszerész még ma is dolgozik. Egy olyan hangszerműhelyben jártunk, ahol az évszázados hagyományon alapuló tudás a rockkorszak gyermekeit szolgálja.

A Práter utcai magasházak aljában, a Molnár Ferenc téri parkkal szemben van a Hangszerarzenál, ahol jóféle gitárokat és erősítőket kapni, a bolt egyik kirakata mögött pedig egy hangszerész műhely található. Itt dolgozik Erdős Róbert, akiről hamar kiderült, nemcsak javítja a hangszereket, de jól játszik is rajtuk.

Erdős Róbert hangszerész

Az apa és a legjobb barát volt a mestere

Róbert egy ősrégi csehszlovák Jolana gitáron dolgozott éppen, amikor beléptünk. Ma már senki nem játszik ilyenen, ő is hobbiból állítja helyre, mint a szerelők egy öreg Wartburgot. „Ezt a háromszínű cellulóz szegélyt rétegenként teszem vissza kézzel”, mondja.

A restaurálás sok szakértelmet igényel, és ő a tapasztalatok megszerzését már gyerekkorban megkezdte édesapja műbútorasztalos és restaurátor műhelyében. „Én kölyökkoromban sem játékot kaptam, hanem szerszámot. A fával való foglalkozás és a hangszer szeretete édesapámtól jött, aki gitározott is, a hangszerész-ismeretek pedig Svajcsik Pétertől.”

Zenészként nyúl a hangszerhez

Svajcsik három évvel idősebb nála, régi barátság köti őket össze – „már-már testvéri viszonyban vagyunk” –, együtt zenéltek már középiskolás korukban. Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett hangszerész diplomát, 2015-ben alapította meg a Svajcsik Gitárműhelyt, Erdős Róbert pedig 2016-ban csatlakozott hozzá. Péter józsefvárosi, a cégnek, amiben később Róbert az üzlettársa is lett, először a Rákóczi téren volt műhelye.

Svajcsik Péter egy ideje Amerikában dolgozik, a nashville-i Gruhn Guitarsnál képezi magát tovább, a cég az Egyesült Államok hangszerészeinek a krémjét nevelte ki. „Mindennap beszélünk, és ez nemcsak neki iskola, hanem nekem is”, mondja Róbert, mert ilyenkor Péter átadja neki a legújabb fogásokat is.

Zenész-hangszerész kezében máshogy áll a gitár

Öt éve költöztek a Práter utcába Fejes Tamásnak, a hangszerbolt tulajdonosának hívására. A bolt és a műhely egy térben van, de függetlenek egymástól. Róbert nem menne innen beljebb a városba, de nem azért, mert ez egy zenészkerület, hisz nem az itteni muzsikusok járnak hozzá. Úgy gondolja, sokuknak olyan mesterhangszerük van, amit a készítőhöz visznek vissza. De hozzá is főleg profi zenészek járnak, még külföldről is. A covid-járvány idején ugyan egy kicsit kevesebben, sok zenésznek polgári foglalkozás után kellett néznie, de felbukkant egy új réteg is, akik a hosszúra nyúlt home office-ban kezdtek gitárt tanulni.

Sok előnye van annak, hogy zenészkézzel nyúl a hangszerekhez. Beszélgetésünket egy kuncsaft szakította meg, de mielőtt bármit megbeszéltek volna, Róbert játszott egy kicsit a basszusgitárján. Sokszor nem tudják megmondani, hogy mit is várnak, mondja, ilyenkor kell a „player mentalitás”, mert ő is hallja, amit a másik szeretne.

Szerinte egy érzékeny hangszert évszakonként, de a többit is évente egyszer-kétszer meg kell mutatni a hangszerésznek. A karbantartással nagyobb bajok is megelőzhetők, ugyanúgy, mint az autóknál. Gitárt lehet venni olcsón és drágán is, újonnan és használtan, de a gondos beállítással, a játékmodorhoz illő húrozással lehet belőle kihozni a maximumot. A felesleges javításról azonban lebeszéli az ügyfelet, még ha ezzel pénzt veszít is, mert például egy idő előtti bundcsiszolás végül korábbi cserét igényel majd, sokszoros áron.

Készülőben a saját gitárja

Black Sabbath, Continoom, Omega

Róbert 13 évesen kezdett gitározni (most 32), 17 évesen már az István, a király egyik előadásában játszott Svajcsik Péterrel. Három zenekarban is játszik. „Szerelemből van a Black Sabbath-os emlékzenekarom. Szinte minden számuk kedvencem, amikor buli van, végig libabőrös a kezem.” A Black Sabbath-os kötődést jelzi az is, hogy épít magának egy olyan gitárt, mint Tony Iommi két ördögszarvas Gibson SG-je, de ez nem másolat, sok egyéni specialitás van benne.

A 2014-ben alakult Continoomban is tag, számos klipjük látható a YouTube-on. „Hát azért ez egy modernebb zene, fúziós elektrometál.”

Tavaly óta pedig az Omega Testamentummal játszik, „ez az Omega reinkarnálódott formája, hiszen Mecky (Kóbor János) halála után már nem lehetett folytatni”. A folytonosságot a 75 éves Ciki (Debreczeni Ferenc, dob) jelenti. Róbert a gitárjátékáról sokat konzultált Molnár Györggyel (Elefánt) is, aki már letette a hangszert. A Gyöngyhajú lány szólóját például a csak lemezen hallható változatban játssza.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.