Programajánló

2022. november 01.

Konferencia és Zoom-tanfolyam

Két, látszólag távoli programot ajánlunk, amik mégis egyről szólnak: felelősségünkről más lényekért. A Kesztyűgyárban konferencia lesz a nők kizsákmányolásáról, a Madártani Egyesülettől pedig a madarak téli etetését tanulhatjuk meg.

Szexuális kizsákmányolás, emberkereskedelem, prostitúció

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség november 11-én a VIII. kerületi önkormányzat civil pályázati támogatásából konferenciát szervez. A konferencia témája a szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem elleni küzdelem tapasztalatai, jó gyakorlatai.

A program első része döntéshozóknak, szociális intézmények dolgozóinak és a prostitúció áldozataival dolgozó szakembereknek, a témát kutatóknak szól. Délután pedig helyet kap két, szélesebb közönséget is érintő program, egy író-olvasó találkozó Szurovecz Kittivel A kisemmizett angyal című regénye kapcsán, ami a gyermekprostitúció hazai helyzetét mutatja be, és Schwechtje Mihály Védelem alatt című dokumentumfilmjének vetítése.


Madáretetés télen

Szereted a madarakat? Etesd és támogasd őket felelősen és felkészülten! A Magyar Madártani Egyesület (MME) online előadásán megtudhatod, milyen madarak töltik a városban a telet, és milyen lehetőségük van a természetes élelemszerzéshez. Megismerkedhetsz az odúk fajtáival, és fény derül a helyes és jól időzített téli madáretetés trükkjeire, valamint a további, fontos teendőkre. A bevétel fele adományként az egyesület munkáját támogatja. Benedek Veronika ökológus, az MME előadója szerint manapság sok ember vágyakozik arra, hogy a városból legalább egy kicsit visszataláljon a természethez, az elmúlt generációkban még élő tudás azonban mára kissé megkopott, az útkereséshez nem egyszerű iránytűt találni. Segítünk vajon a madaraknak az etetéssel? Hogyan tudjuk megőrizni a természetet? A válasz végtelenül bonyolult, ugyanakkor egyszerű is. Azt tudjuk megvédeni, amit ismerünk.

További részletek az MME facebookos eseményoldalán: Madáretetés télen – Az MME online előadása felelős madárbarátoknak

  • Hol: Zoom-platform, a zárt oktatási platformon a felvétel visszanézhető
  • Mikor: november 15., kedd, 18 órakor
  • Jegyár: 2990–3490 forint

Nyitókép: Paige Cody / Unsplash

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.