16. Koreai Filmfesztivál

2023. október 13.

Korea védőszentje, afganisztáni túszdráma és a koreai Piedone

A koreai film jó ideje magasan szárnyal, elég csak az Élősködők 2020-as Oscar-díjára gondolni, ezért is nagy öröm és lehetőség, hogy megint van Budapesten Koreai Filmfesztivál, változatos tematikával és sztárvendégekkel – a két mozi közül az egyik a Corvin mozi lesz.

Huszonnégy friss dél-koreai filmmel és közönségtalálkozókkal érkezik a 16. Koreai Filmfesztivál október 13. és 20. között. A budapesti fesztiválra ellátogat Park Ha-sun, A királyi ház titkainak világsztárja is, a fesztivál nyitófilmjének főszereplője. Az egyhetes fesztiválon vetítik az első koreai katolikus vértanú pap, Kim Degon Szent András életéről szóló játékfilmet, és premier előtt lesz látható az Oscar-esélyes Előző életek is, ami majd csak 2024-ben kerül magyar mozikba.

A megküzdés motívuma végigvonul a filmek kínálatán: a Séta a hóban egy alkoholista küzdelmét mutatja be, aki egy apáca segítségével próbál józan maradni, és akivel szokatlan tudatállapotokban közelednek egymáshoz. A filmet többek között a Karlovy Vary-i és a Göteborg Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták. A hovatartozással küzdő, húsz év után külföldről hazatérő, frissen elvált nő történetét elmesélő Egy francia asszony pedig három évvel ezelőtt a Busani Nemzetközi Filmfesztivál díjnyertes alkotása lett. Az Egy újabb lány a cannes-i filmfesztivál első koreai zárófilmje is lett. A stresszes ázsiai munkakultúrát vizsgáló filmet egy valós öngyilkosság alapján írták.

Park Ha-sun

De lesznek könnyedebb közönségfilmek is: egy dél-koreai zenés romantikus vígjáték (Gyilkos románc) és egy igaz történeten alapuló (nem annyira könnyed) akció-thriller (Túsztárgyalók) is látható lesz a Friss szél szekcióban. Az utóbbi film alapjául az a 2007-es afganisztáni túszdráma szolgált, amelyben egy dél-koreai misszionárius csoportot ejtettek foglyul a tálibok. Az ügy megoldásának részletei a mai napig államtitkoknak minősülnek.

És nem maradhatunk akciófilm nélkül sem: a Büntetlenül – Halálos csapdában című filmben a koreai Piedone, nyugati nevén Don Lee alakította Ma nyomozó csap szét az alvilágban.

Lesz katolikus tematikájú film is: A születés az első koreai katolikus papról és egyben az első koreai keresztény vértanúról, Korea védőszentjéről szóló történelmi dráma.

Az 1826-ban született Kim Degon mindössze tizenöt éves volt, amikor megkeresztelkedett és felvette az András nevet. A konfuciánus Koreában ekkor üldözték a keresztényeket, sokakat kivégeztek a hitükért, ennek ellenére külföldi teológiai tanulmányai után szülőhazájába visszatérve hirdette az evangéliumot, és ezzel a Csoszon-kor új szellemi szakaszának elindítójává vált. Mindössze huszonöt éves volt, amikor tevékenységéért megölték és holttestét a Han folyóba dobták. (A most már Szent) II. János Pál pápa 1984. május 6-án avatta szentté, és ekkor lett hivatalosan Korea védőszentje is.

Budapesten először láthatja a közönség az Oscar-esélyes Előző életeket is, amelyet az idei Sundance Filmfesztivál és a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is vetítettek.

Az idei fesztiválon két filmes alkotót is megismerhet személyesen a hazai közönség. A Szöuli Művészeti Intézetben és a Lengyel Nemzeti Filmiskolában is tanult Kim Hee-jung rendezőnővel október 14-én, a nyitófilm főszereplőjével, Park Ha-sun színésznővel pedig – aki A királyi ház titkai királynéjaként vált ismertté – október 15-én találkozhatnak az érdeklődők.

A vetítések a Corvin és a Sugár moziban lesznek.

További részletek és jegyvásárlás itt.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.