Közétkeztetés-ügy

2021. július 10.

Közbeszerzési Döntőbizottság: be kell fizetnie a kerületnek az 50 milliós bírságot

Újra figyelmeztet a közbeszerzési hatóság arra, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján nem jár vissza a befizetett büntetés a kerületnek.

Mégsem jár vissza a kerületnek 50 millió forint, sőt, meg kell fizetni Józsefvárosnak a perköltséget is a büntetés mellett, erről adott hírt pénteken a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) ismét. Még június 15-én Pikó András azt írta ki a Facebookra, "Győzött az igazság", a Fővárosi Törvényszék a Józsefvárosi Önkormányzatnak adott igazat a közétkeztetési ügyben. A KD akkor is és most is vitatta ezt, és azt írta, "a Fővárosi Törvényszék nem vitatta a Döntőbizottság által korábban megállapított, a közbeszerzési törvénybe ütköző hat jogsértés meglétét, új eljárás lefolytatására csak a bírság mértéke és a szerződés semmissége tekintetében kötelezi a Döntőbizottságot az ítélet – ráadásul a bíróság az ügy folytatásaként kiírt nyílt eljárással kapcsolatos keresetet elutasította. Mindezek alapján a józsefvárosi önkormányzat mindegyik közétkeztetési tárgyú eljárása a bíróság jogerős ítéletben is kimondottan törvényellenes volt. Az önkormányzat az ítéletek alapján köteles megtéríteni a Közbeszerzési Döntőbizottság perköltségeit is."

A per a következő miatt indult a kerület és a KD között: még 2020 nyarán bontotta fel az önkormányzat a szerződését a Klassz Menza Kft-vel, mert a cég szerinte drága és rossz minőségű szolgáltatást nyújtott, valamint a szerződés folyamatos áremelésre adott lehetőséget a cégnek. A kerület később új szerződést kötött az Eurest Kft-vel, veszélyhelyzeti felhatalmazással, miközben sürgősségi eljárásban meghirdették a közbeszerzést. A Fidesz támadta a szerződésbontást, a KD pedig vizsgálatot indított. Az ügyben még áltüntetést is sikerült szervezni, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeztek álhelyiek, ahogy azt a Józsefváros újság kiderítette. 

A KD 50 millióra büntette a kerületet (később ezt még 10 millióval megfejelték), az Eurestet pedig 5 millió forintra. Utóbbival az ideiglenes megállapodás a kerülettel 2020. november 20-ig működött.  Utána három részre bontva új közbeszerzést írt ki Józsefváros, 2021. április 18-án pedig Pikó András bejelentette, hogy sikerült megkötni a szerződéseket – 40 százalékos árcsökkenés, 350 millió forint megtakarítás a végeredmény. A péceli FoodHost Catering Vendéglátó és Szolgáltató Kft. nyerte a kiírás első és harmadik részét, az óvodai ellátást, illetve a szünidei gyermekétkeztetési, gyermekétkeztetési és szociális ellátást. Az átmeneti időben már megismert budapesti Eurest Étteremüzemeltető Kft. pedig a második részt nyerte el, az általános iskolai ellátást. 

Szöveg: Dercsényi Dávid; Kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.