Közmeghallgatás november 11-én

2024. november 04.

Közlekedés, parkolás? Szóljon bele, kérdezzen a politikusoktól!

A címben jelzetteken túl is bőven lesz témája annak a közmeghallgatásnak, melyet november 21-én tart a Józsefvárosi Önkormányzat.

A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. november 21-én, csütörtökön 17 és 20 óra között közmeghallgatást tart a Tavaszmező utca 14–18-ban, az Óbudai Egyetem G. épületének F17-es előadótermében.

Az eseményen az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői tehetnek fel kérdéseket a helyi politikusoknak. Ezt megtehetik élőben a helyszínen, de van lehetőség arra is, hogy előre, írásban érdeklődjenek a közügyeket illető témákban, valamint közérdekű javaslatot is tehet az, aki a részvételiség ilyen formáját óhajtja gyakorolni.

A közmeghallgatás napirendje:

  1. Közlekedés, parkolás
  2. Köztisztaság, közterületek fenntartása
  3. Közterületek rendje
  4. Lakhatás, vagyongazdálkodás
  5. Szociális ellátás és támogatások, idősgondozás, egészségügy, bölcsődék, óvodák, közösségi házak
  6. Fejlesztés, beruházás
  7. Környezetvédelem, zöldügyek
  8. Egyéb

A közmeghallgatás előtt, 16 órától lehetőség nyílik arra is, hogy a megjelent lakosok tájékoztatást kapjanak ügyeik segítése érdekében, ezt az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok jelen lévő képviselőitől és a VIII. kerületi Polgármesteri Hivatal munkatársaitól kaphatják meg.

Az előzetes írásbeli kérdéseket kétféleképpen lehet benyújtani (ennek határideje november 11.):

  • online ezen az űrlapon,
  • személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Baross utca 66–68.).

Személyes benyújtás esetére űrlap az előzetes írásbeli kérdéshez az Ügyfélszolgálati Irodán kérhető, vagy innen letölthető. Az előzetesen beérkezett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat itt tudja nyomon követni.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvénye szerint a képviselőknek, illetékeseknek a helyszínen, vagy írásban legfeljebb 15 napon belül válaszolnia kell a közmeghallgatáson elhangzott kérdésekre és javaslatokra. Minden helyi önkormányzatnak évente legalább egyszer kötelező közmeghallgatást tartania. Ha ennek egy önkormányzat nem tesz eleget, bejelentést lehet tenni a helyi kormányhivatalnál.

A közmeghallgatás helyszíne:

Tavaszmező utca 14–18., Óbudai Egyetem, G. épület F17-es előadóterem, a helyszín akadálymentes.

Fotó: Józsefvárosi Önkormányzat

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.