86. életévében meghalt a Nemzet Színésze és Művésze, a kétszeres Jászai Mari- és háromszoros Kossuth-díjas Törőcsik Mari. A színésznő évek óta betegeskedett, többször kórházba is került az elmúlt másfél évtizedben.
Manhalter Dániel, a DK Budapest 6. körzeti előválasztási jelöltje Facebook-posztban tette közzé, hogy megkeresi Pikó Andrást, a VIII. kerület, és Baranyi Krisztinát, a IX. kerület polgármesterét azzal a kéréssel, hogy állítsanak emléket Törőcsik Marinak: nevezzenek el róla közterületet. A megkeresés azonban még nem történt meg, Pikóék azóta is várják.
Két javaslatot is tett: a Rákóczi út melletti parkot, ahol Szűz Mária szobra található, vagy a Közvágóhíd elé tervezett új parkot szeretné Törőcsik Mari térre keresztelni.
Pikó András a Józsefváros újság megkeresésére azt mondta, hogy köztér átnevezéséhez a Főváros engedélye szükséges, és közgyűlési ülésen tudnak határozni arról, engedélyezik-e a névváltoztatást.
Vagyis ehhez nem elég Pikó és Baranyi egyetértő szándéka. De ez járható út, hiszen korábban több köztér átnevezését is sikerült engedélyeztetnie Józsefvárosnak a Fővárossal, így jött létre például a Hugonnai Vilma és a Brunszvik Júlia tér is.
Helyesbítés: Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy Manhalter már megkereste Pikót, később kaptuk az információt, hogy ez még nem történt meg, így Pikó nem tud mire reagálni jelenleg.
Javítva ekkor: 2021.04.19. 17:40
Szöveg: Ádám Judit; Kép: Stekovics Gáspár