Tele a kuka, hova tegyem a szemetem?

2022. október 07.

Kukabotrány: egyre több háztartási hulladék végzi az utcai szemetesben, pedig ez jogsértés

Önnél sem vitték el a szemetet? A helyzet napok óta rosszabbodik, az emberek igyekeznek megoldani a helyzetet, de az utcai szemetesek nem a háztartási hulladéknak vannak kitalálva. Péntek hajnalban viszont újraindul a szemétszállítás.

Tömött kukák az út szélén – az utóbbi napok egyik fő híre volt, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkavállalói sztrájkolnak, pontosabban arra hivatkozva, hogy a járműveik, a kukásautók nem működnek, nem tudják felvenni a munkát a cég központjában, az Ecseri úton – 100-150 főről van szó. De valójában béremelést sürgetnek.

A Reviczky utca még tartja magát

A főváros egyrészt tárgyalni kezdett velük, másrészt az állami Kukaholdingra (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV)) mutogat: Karácsony Gergely főpolgármester szerint az állami szemétholding három év alatt 15 milliárd forintot kellett volna visszafizessen Budapestnek. Ha ez meglenne, az átlagos nettó 280 ezer forintos kukás bért is lehetne rendezni. A Kukaholding tagadja, hogy bármivel is tartozna a fővárosnak. A főváros egyszeri 200 ezer forintot ajánlott fel a dolgozóknak a megnövekedett rezsidíjak kompenzálására, a munkavállalók 400 ezer forintos nettó bért szeretnének elérni, ami a főváros szerint irreális elképzelés.

A Futó utca már köszöni, nem kér többet

A kukák azonban ettől még nem ürülnek ki, így a főváros úgy döntött, hogy ha nem lesz megegyezés a dolgozókkal, akkor a Katasztrófavédelemhez fordulnak – utóbbi meg is történt, Karácsony levelet írt a Katasztrófavédelemnek, hogy amíg nincs munka és megegyezés, szállítsák el ők az egészségügyi kockázatot jelentő felgyülemlett kommunális hulladékot.

Kerestük az FKF-et, azt ígérték, még csütörtökön kiadnak egy közleményt, és eljuttatják nekünk is, ez eddig nem történt meg. Végül csütörtök este Karácsony Gergely írta ki a Facebookra, sikerült megegyezni a dolgozókkal, a szemétszállítás rendje helyreáll péntek hajnalban.

De mi a helyzet Józsefvárosban? Itt is tele vannak a kukák, és, ahogy a közterületi szemétszállítást intéző JGK Zrt. városüzemeltetési igazgatója, Sztanek Endre elmondta nekünk, az elmúlt napok kukaügye miatt érezhetően megemelkedett a közterületi szemetesekben található hulladék mennyisége, sőt a szemetesek mellett is egyre több hulladékot találnak.

Az emberek ide is rakják a kommunális, háztartási hulladékot, pedig ez jogszabályellenes, mondja Sztanek, ide csak olyan, a közterületi közlekedés során keletkezett szemetet lehet tenni, mint az üdítő doboza, csokipapír, apróbb hulladékok, mást nem.

Itt írtunk a kerületnek gondot jelentő utcán tárolt roncs autókról:

És az utcai csikkeldobás témaköre bevezet minket a szemetelés büntethetőségének problémakörébe:

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.