Filmkockák a Corvin mozi életéből

2025. december 12.

Kultfilm lett a megosztó klasszikus: Az ötödik elem 

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Az ötödik elem tipikusan az a film, amely karakteressége okán szinte mindenkiből markáns véleményt vált ki. Már 1997-ben is megosztotta a nézőket Luc Besson színes, látványos sci-fije, nagynevű kritikusok azt is állították, hogy nagyrészt kudarcba fulladt európai kísérlet, amely másolni próbálja a hollywoodi blockbuster sci-fiket. A ma már klasszikusként számon tartott filmről keveseknek ugrik be, hogy az amerikai sztárok ellenére Az ötödik elem egy francia produkció. Sőt, annak idején a 90 millió dolláros költségvetésével a legdrágább európai filmnek számított. 

Most újra itt a lehetőség, hogy nagyvásznon lássuk, hisz a Corvin moziban futó Sci-Fi Csütörtök sorozat Az ötödik elemmel zárja az évet december 11-én. A film történetét 16 évesen vetette papírra Luc Besson, sok évnyi foltozgatás és átírás után nyerte el végleges formáját a forgatókönyv. A forgatás idején a francia rendező már olyan filmeket tudhatott maga mögött, mint A nagy kékség, a Nikita és a Léon, a profi. 

Az akkoriban már nagy névnek számító Bruce Willis is érdeklődött a szerep iránt, ám a grandiózus elképzelések miatt egyre növekvő költségvetésből valahol vágni kellett, ezért Luc Besson úgy döntött, hogy kevésbé ismert színésznek kellene adni a főszerepet. Ám amikor a rendező épp egy producerrel tárgyalt a Columbia Pictures stúdiónál, Bruce Willis felhívta az irodát egy másik filmmel kapcsolatban. Luc Besson elkérte a telefont és közölte a színésszel, hogy nem tudnák őt megfizetni, aki egy rövid csönd után azzal felelt, ha valóban jó a film, biztos meg tudnak majd egyezni. 

Az ötödik elem markáns futurisztikus látványvilágát francia képregényalkotók, Moebius és Jean-Claude Mézières tervezték, a jelmezeket pedig Jean-Paul Gaultier francia divattervező alkotta meg. Egy új nyelvet is létrehoztak, amelyet Leeloo beszél a filmben. A nyelvet Luc Besson alkotta meg: eredetileg 400 szót tartalmazott, de a Leeloo​t alakító Milla Jovovich szerette volna bővíteni a szókincsét, ezért a rendezővel ezen a nyelven kezdett levelezni. Ezt a tudásukat olyan szintre fejlesztették, hogy a forgatáson egymással beszélgettek a stáb előtt azon a nyelven, amelyet csak ők ketten értettek. 

Eme humorban és akcióban gazdag harsány sci-fi űroperát debütálásakor az év legjobb és legrosszabb filmjének egyaránt nevezték, idővel azonban megerősödött a pozitív megítélés. Talán nem véletlen, hiszen különleges látványvilágával, divatkiállításba illő jelmezeivel, és hogy nagy volumenű sci-fiként se veszi túlzottan komolyan magát, időtálló élmény lett Az ötödik elem, amit bármikor érdemes megnézni. 

Kátai Levente 

Az e heti kérdés

Melyik filmet rendezte Luc Besson? 

a) Elrabolva
b) Taxi
c) Léon, a profi 

A megfejtéseket december 12-ig küldjék be a kvizjatek@jozsefvarosujsag.hu címre! 

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.