Állatok Világnapja

2021. október 04.

Kutyajó dolog

Bár pórázon macskát, vállon varánuszt és csöndes papagájt még nem, de jólnevelt kutyát már be lehet vinnie mind a dolgozóknak, úgy az ügyfeleknek is az önkormányzat Baross utcai Polgármesteri Hivatalába. Igaz, egy tehertaxi sem árt mellé.

Október 4-én hétfőn van az állatok világnapja, melynek tiszteletére Józsefváros Önkormányzata kutyabarát hellyé avatta a Baross utcai hivatalát. Ez nem mást jelent, minthogy a dolgozók és az ügyfelek is bevihetik magukkal kutyáikat, persze mindezt néhány feltétellel, melynek pontosításaként házirend is íródott. Például, az Állatot úgy kell a Hivatalban az irodahelyiségekben tartani, hogy az ne zavarja az épületben dolgozók munkavégzését, vagy hogy csak szobatiszta, egészséges, beoltott, féregtelenített, élősködő rovarok ellen védett állatot lehet a Hivatalba bevinni.

A gazdának továbbá kötelessége az állat Hivatalban tartózkodása esetén az alábbi eszközöket biztosítani: póráz, ürülékgyűjtő-zacskó, saját itatóedény, szőrzet tisztán tartására alkalmas törölköző, felületek tisztán tartására alkalmas lepedő, fertőtlenítő törlőkendő, az állat utáni feltakarításhoz szükséges külön használatú takarító eszközök, saját etetőedény, az állatnak szükséges élelem.

A kutyabarát önkormányzatra vonatkozó  teljes belső szabályzat innen letölthető.

A polgármesteri hivatalba kutyával érkező ügyfeleknek pedig arra kell figyelniük, hogy kutyájukon legyen póráz, az állat legyen tiszta és egészséges, legyen beoltva és chippelve, és természetesen legyen jól szocializált, kövesse gazdája utasításait. A részletes házirend alább olvasható.

Az ötlet nem légből kapott, az önkormányzat kutyabaráttá alakítása előtt a Közösségi Részvételi Iroda a Hivatal munkatársait egy kérdőívben kérdezte meg a témáról és annak megvalósítási feltételeiről.

Ha igényt tart a Józsefvárosi Önkormányzat kutyatulajdonosoknak szóló tájékoztatóra, akkor a http://bit.ly/8ker-kutya-hirlevel  linkre kattintva tud feliratkozni a kutyás hírlevelére, ha pedig a kutyabarát önkormányzattal kapcsolatban lenne kérdése, írjon a reszvetel@jozsefvaros.hu címre.

A kutyapiszok-gyűjtő zacsikat minden józsefvárosi lakcímkártyával rendelkező kutyatulajdonos ingyenesen átveheti a Kálvária téri Infópontnál (barna faház) minden nap 7-9, 12-14 és 17-19 óra között. Itt írtunk a kutyás zacskók és a problémás gazdik örökzöld (barna) problémájáról.

Itt arról írtunk, hogy a közterület-felügyelet kamerákkal veszi fel a harcot a kutyapiszok ellen.

Ez a videó pedig a józsefvárosi kutyás tréningekről szól:

De mi lesz a macskásokkal, papagájosokkal, hörcsögösökkel, tengerimalacosokkal, guppisokkal? – tesszük fel a nyugtalanító kérdést.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.