Otthagyja a pártpolitikát

2021. augusztus 03.

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

Befejezi az aktív pártpolitikusi munkáját a korábbi kulturális államtitkár, és az ország első számú múzeumának főigazgatója lesz.

L. Simon László bejelentette Facebook-oldalán, hogy Kásler Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2021. július 31-i hatállyal kinevezte őt a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának. Majd Fekete Péter kulturális államtitkárral meglátogatták Varga Benedek korábbi főigazgatót, és megköszönték az eddigi munkáját. „A következő öt évben a magyar állam legrégebbi kulturális intézményét, legfontosabb és legnagyobb múzeumát vezethetem” – írja L. Simon, ami személyes életében is komoly változást fog hozni, hiszen az aktív pártpolitikusi munkát befejezi.

A bírálóbizottságot Latorcai Csaba államtitkár vezette, a közel két órás meghallgatás után pedig mind a hat bizottsági tag rá szavazott – írja hosszas köszönetnyilvánítás közepette.

L. Simon László a Kulturális Bizottság alelnökeként, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosként is dolgozik, lemondjon parlamenti mandátumáról a pozíciók összeférhetetlensége miatt a kinevezéstől számított 30 nap áll rendelkezésére, hogy lemondjon.

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a saját honlapján nyilvánosságra hozott 52 oldalas pályázati anyagából kiderült, hogy több kiállítótérrel is bővítené a múzeumi ingatlan-portfóliót, többek között a Bródy Sándor utca 4. szám alatt található műemlék Dessewffy-palotával (Ádám-házzal) – ez a leromlott állapotú, állami tulajdonú, műemlék épület egyrészt impozáns Lotz Károly-freskókkal teli erkéllyel büszkélkedhet, másrészt tudomásunk szerint jelenleg is lakott. 

Kerestük L. Simont a Bródy utca 4. sorsa felől, aki korábban azzal hárította el érdeklődésünket, hogy ha megválasztják, majd akkor térjünk vissza a kérdésre. Egyelőre nem sikerült elérnünk.

L. Simon pályázatában többek között olyan javaslatok szerepelnek, mint a Nemzeti, a Természettudományi, valamint az Iparművészeti Múzeum összevonása. Érvei alapján ezzel az intézmény a hazai, a nemzetközi és az EU-s kulturális térben is meghatározó jelentőségűvé válna – emellett a kormány emlékezetpolitikájának is egyfajta mankója lehetne szerinte az MNM működése.

Szöveg: Rebró Fanni; Kép: Balogh Zoltán / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.