Felújított kis lakások
A III/2022. felújított lakás pályázaton azok vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásakor lakással nem rendelkeznek. A 10 meghirdetett felújított lakás egyikének bérbevételére jelentkezhetnek, amikért jelenleg költségelvű lakbért kell fizetni.
Legalább egy éve folyamatosan bejelentett józsefvárosi lakosok jelentkezhetnek, de van kivétel. Aki a Családok Átmeneti Otthonában lakik, a LÉLEK-programban kap szállást, lakhelyet, legalább 90 napja egy józsefvárosi hajléktalanellátó intézményben él, vagy legalább egy éve a Józsefvárosi Önkormányzatnak vagy gazdasági társaságának dolgozója, illetve a vészhelyzet kapcsán lakhatási krízishelyzet miatt önkormányzati lakást bérelhet, az akkor is pályázhat, ha nincs egyéves állandó kerületi bejelentett lakcíme, tartózkodási helye – ez visszatérő elem a kerületi lakáspályázatokban.
Korlátozva van az együtt beköltözők száma is, ez az alapterület miatt lakásonként más és más, az alapelv, hogy egy lakásban legalább 8 négyzetméternyi lakásterület kell jusson mindenkire.

Nem pályázhat, aki lakóingatlannak tulajdonosa vagy haszonélvezője, kivéve, ha önhibáján kívül akadályoztatva van a használatában. Természetesen az sem pályázhat, aki önkormányzati lakás bérlője. És nem pályázhat az sem, ahol az együttköltözők egy főre eső jövedelme meghaladja a 200 ezer forintot, ennek pontos mértékét arányszámok állapítják meg.
A pályázat pontos részleteit, teljes leírását ezen az oldalon találja (III/2022. pályázat), az ott írtakat kövesse.
A 10 lakásból három a Diószegi utca 15-ben van (24–29 négyzetméteresek), egy a Magdolna utca 12-ben, (33 nm), kettő a Magdolna utca 33-ban (28–32 nm), egy az Orczy út 31-ben (28 nm), egy az Üllői út 58-ban (35 nm) – ezek egy szoba összkomfortos lakások (a Magdolna 12. csak komfortos), amikbe 3 fő költözhet legfeljebb; egy másfél szoba komfortos van a Szigetvári utca 4-ben (37 nm), és egy két szoba komfortos, 61 négyzetméteres a Kálvária tér 19. alatt, ahová akár egy hétfős család is beköltözhet (például Brad Pitt és hat gyereke). A bérleti díjak alacsonyak, a kisebbeké 9–16 ezer forint közötti, de a 61 nm-esé sem több mint 27 ezer.
Minőségi csere felújítással
A II/2022.minőségi csere című másik pályázat szintén 10 lakásra szól, költségelvű lakbérfizetési kötelezettséggel. A pályázat lényege, hogy kedvező bérű nagyobb lakásba lehet költözni, ha a jelentkező bevállal bizonyos mértékű felújítást az új lakásban.
Ebben az vehet részt, aki már legalább 2 éve józsefvárosi önkormányzati lakás bérlője, és 2 éve megszakítás nélkül itt is volt bejelentve. Ezt nem kell igazolnia annak, aki közszolgálati lakást bérel, bérlőkijelölés alapján lett bérlő, házfelügyelői lakás bérlője és 5 évnél rövidebb ideje házfelügyelő, esetleg csere keretében, vagy lakáspályázat nyerteseként 3 éven belül kötött szerződést.
A jövedelmi feltétel itt az, hogy az együtt költözők havi nettó bevétele több legyen a megpályázott lakás bérleti díjának ötszörösénél. Csak annyian költözhetnek, hogy az egy főre számított 8 nm-es minimális lakóterület biztosítható legyen.

A nyertes pályázó köteles a jelenleg lakott lakását a bérleti szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül üres, tiszta, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban az Önkormányzat számára átadni.
Itt is fontos kiemelni: pályázni csak a pályázati felhívás minden részletének ismeretében szabad, a pályázati kiírás és jelentkezési lap letölthető innen (II/2022. pályázat).
A pályázati kiírás részletesen tartalmazza a minőségi cserés lakások adatait, beleértve a bérleti díjat és annak ötszörösét, s hogy mennyi a kötelező munkák értékének egyharmada. Ebben a pályázatban nagyobb a szórás a lakások között, van köztük másfél szoba félkomfortostól három és fél szoba komfortosig, 33 nm-estől 144 nm-ig, így az elvben lehetséges együttköltözők száma 4-től 18 (!!) főig terjed. A bérleti díjak 7 és 77 ezer forint között, a felújításhoz szükséges egyharmados fedezet 931 és 2,6 millió között szóródik.
A legnagyobb felújítandó lakás a listán a Mária utcában van, ez 144 nm2-es, bérleti díja 72 ezer Ft, minimum 358 ezer forintos jövedelemmel kell rendelkezniük a költözőknek, és a kb. 7,5 millió forintos felújításhoz legalább 2,6 milliós tartalékkal.
Diószegi utca 9/a és 14., Dobozi utca 7–9., 27., Horánszky utca 16., Mária utca 32–34., Orczy út 29., Rökk Szilárd utca 3., Stróbl Alajos utca 7/a és a Vajdahunyad utca 24. alatt van a 10 meghirdetett lakás.
Hogyan és mikor nyújtható be a pályázat?
Mindkét pályázatnál igaz, hogy a jelentkezési lappal együtt a szükséges igazolásokat is be kell adni, és a pályázat kizárólag papíron, hagyományos módon – személyesen, zárt, jelöletlen borítékban nyújtható be november 9. óta.
A benyújtás határideje:
2022. december 16., péntek 11:30 (felújított lakások), illetve 13:30 (minőségi csere)
A benyújtás helye:
Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK)
Lakásgazdálkodási Iroda, Lakáspályázati Csoport
Budapest VIII., Őr u. 8.
Telefon: 314-1098, 313-8428
Hétfőn 13:30–18, szerdán 8–12 és 13–16:30, pénteken 8–11:30 óráig.
A pályázatok bontása december 20-án lesz, az eredmények kihirdetése pedig legkésőbb 2023. március 20-ig megtörténik.
Fotók: Mile Máté
