Közlekedési változások

2023. március 17.

Lassan befejeződik a 3-as metró öt és fél éve tartó felújítása

Március 20-tól újra a teljes vonalon közlekedik a 3-as metró, két állomásnál viszont még nem áll meg. Májustól lehet használni a teljes vonalat, a felújítás fókuszában a műszaki megújulás mellett az akadálymentesítés állt.

Hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az M3-as metró március 20., hétfő délutántól, írja a BKK oldala. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg: előbbi a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal és a 83-as trolibusszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy MOL Bubival érhető el.

A Lehel tér és környéke pedig a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el.

Az M14-es és az M30-as állomáspótló buszok csak hétköznap közlekednek.

Hétköznap egész nap a teljes vonalon jár a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni. Hétvégén csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek a szerelvények, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek, viszont a 34-es és a 106-os buszok a hétköznapokkal megegyezően a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek.

Az M3-as metró közlekedési rendjének változásához igazodva már március 18-án, szombaton megváltozik a metróhoz kapcsolódó felszíni közlekedési hálózat. Részletek itt.

Az M3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció során teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket és szigetelték az alagutakat is.

A felújítás során minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozottak is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozottak közlekedését.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító M3-as metró felújítása – várhatóan két hónap múlva – a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. Májustól már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok.

Fotók: Mile Máté (2022. május)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.