Ha távolról vagy hunyorítva nézünk valamit, a részletekben kevésbé veszünk el, a kis nüanszok nem zavarnak abban, hogy a nagy kép összeálljon. Mindennapi apró tapasztalataink hajlamosak elhomályosítani a látásunkat, kicsi az esély egy rövid kis pihenőre, amikor is észrevehetnénk, hogy a hely, ahol élünk, talán nem is olyan rossz, sőt.
Mike messziről jött emberként nem küzd ilyen problémákkal, első látásra beleszeretett Józsefvárosba. „Itt nagyon sokféle ember van, borzasztó sokszínű ez a kerület, nem tapasztaltam ehhez hasonlót máshol, pedig sok helyen jártam már” – mondja. Kérdezném én, hogy miben különbözik ez egy kevert etnikumú londoni városrésztől, de azt mondja, nincsenek meg a megfelelő szavai, talán ezért is a nem-verbális kifejezési forma, a festészet:
„Nézd ott a képen a szökőkút tövében vígan napozókat, vagy a termetes hölgyeket a fodrászatban, ilyen kis apróságok adják meg egy hely sajátos ízét. Ez a lazaság, közvetlenség csak erre a helyre jellemző.”
Mégis vannak tehát festőnknek szavai, mégpedig magyarok, ugyanis Mike kiválóan beszéli nyelvünket, bár ő ezt soha nem állítaná magáról, derűsen szerény lénye ezt nem engedné. Fotó- vagy hiperrealista festményeinek két fő témája van: a nyolcadik kerület és a Hortobágy, ez utóbbi azért is, mert gyermekkorának helyszínére, Zambiára emlékezteti.
Kalandos úton érkezett a Nyolcba: Mike Kenyában születetett 1965-ben, de egészen korán továbbálltak Zambiába, majd innen, még szintén gyerekként, Angliába. Felcseperedvén aztán színészként dolgozott egész jó helyeken, többek között az Oscar-díjas (1971, 1974) Glenda Jacksonnal, azonban egy ponton teljesen beszippantotta a fitneszmozgalom.
Több képzést is elvégzett, fitneszoktató lett, míg nem kapott egy felkérést egy magyarországi szállodavállalattól, hogy segítsen a cég fitneszklubjainak kialakításában. Így került Budapestre, ahol belevetette magát az iparágba: fitneszláncot alapított, dolgozott mint gyógyászati vezető és két könyvet is írt a gyógyfürdőkről és a wellnessről.
Menő bizniszmen képe tárul hát elénk, a sütkérezés az élet napos oldalán azonban rövidre sikerült: egy családi tragédia után, az élet hosszúságának rövidségére rádöbbenvén elővette egy sokadik, kevésbé használt skilljét: a rajzolást, a festészetet.
Ez 2017-ben történt, azóta gyártja képeit a napfényes, festésre kiválóan alkalmas Déri Miksa utcai lakásában. Stílusa a már említett hiperrealizmus, melynek jellemzője a „fotográfiai valósághűség”, és valóban, képei mintája fotók, azután transzformálja őket olajfestménnyé. A Víg utcai kisbolt az előtte chillező nyolcker arcokkal hálás és kedves téma emberünknek, de hosszadalmas és aprólékos munka lefesteni őket ezzel a módszerrel: egy kép elkészítése akár 2 hónapot is igénybe vehet.
Időigényes tehát, ráadásul Mike-nak nemcsak a festőállvány előtt akad dolga: egészség és turizmus témában tart előadásokat, ezenkívül előadó a Budapesti Gazdasági Főiskolán és a Metropolitan Egyetemen is.
Mint hal a vízben, gondolhatnánk, és ez így is van, de a tájképein olykor a kritika is megjelenik, mely kritika pedig: politikai. Nagy magyar tájban óriásplakát, rajta pártunk és kormányunk CSOK-promója, de a kisbabával pózoló reklámarcok mindketten férfiak. Fricska ez a kormány melegellenes propagandájának, de nem csak ez akasztja ki Mike-ot:
„rettentően zavar az idegenellenesség, a gyűlöletkeltés a menekültek ellen, ez egész egyszerűen embertelen”
– merülünk bele pár szó erejéig a napi politikába.
De Mike azért még mindig bizakodó: egy készülő festményt mutat, három óriásplakát sorban, perspektivikusan, rajta Orbán Viktor feje a szokásos kék háttér előtt, és már csak a szóbeli üzenet, a 3 felirat hiányzik, kérdezem, mi lesz az, mire Mike azt válaszolja:
„jöttem, loptam, lebuktam”!
Nyitókép: Huszár Boglárka
