Régi és új viták

2021. augusztus 05.

Lezajlott a lakásrendelet társadalmi vitája

Széles körű társadalmi egyeztetés után új lakásrendeletet fogadtak el Józsefvárosban. A társadalmi egyeztetés során kapott vélemények és a rájuk adott válaszok is hozzáférhetővé váltak, amiket mi is áttanulmányoztunk.

Július 22-én a Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete elfogadta az új lakásrendeletet, az ülésről mi is részletesen beszámoltunk.  A döntést hosszas egyeztetés előzte meg, ami két szakaszból állt. Elsőként a szakmai szervezetek és szakértők jelezték az észrevételeiket, majd június 9. és 30. között a lakosság véleményezte a rendelettervezetet, amit online is meg lehetett tenni. A készülő rendeletről június 24-én lakossági fórumot s rendeztek a Kesztyűgyárban.

Az önkormányzat most közzétette a társadalmi egyeztetés eredményét is. A dokumentum részletesen tartalmazza a véleményeket, kérdéseket és a rájuk adott válaszokat is – amiket akkor rögtön emailben is megkaptak a hozzászólók –, és az is kiderül, melyik felvetések kerültek be végül a rendeletbe. Az első benyomásom mégis kritikai volt, mert a logikusan szerkesztett összeállítás olyan kicsi betűkkel van szedve, hogy egy kicsit is idősebb embernek már nehezére esik elolvasni. De érdemes megküzdeni vele a nem sasszeműeknek is, mert érdekes olvasmány.

Összesen 58 felvetést találunk a táblázatban, amiből 22-őt elfogadtak, vagyis a rendelet részévé vált, 24 észrevételt csak részben fogadtak el, míg 12 hozzászóló tett olyan javaslatot, amit elutasítottak.

Néhány javaslat, amit elfogadott a képviselő-testület:

  • ha valaki kiadja a lakást másnak, vegyék vissza, hiszen azért kapta, mert nem volt hol laknia;
  • maradjon meg a határozott idejű bérbeadás lehetősége;
  • maradjanak meg a szolgálati lakások (közszolgálati bérleti jog);
  • a házirendet olyan helyre és olyan papíron kelljen kitenni, hogy olvasható legyen;
  • elfogadják a (lakbér)emelést, de csak akkor, ha a legszegényebbek megfelelő kompenzációt kapnak.

A táblázatban olvasható a beküldött javaslatra adott válasz is, ami alkalmanként ellentmondásban van a testület későbbi döntésével. Például a közszolgálati lakásokra vonatkozó javaslatra eredetileg azt válaszolták, hogy „a fő szabály az, hogy a bérleti jogviszony megszűnik a munkaviszony végével”, ugyanakkor a „Döntés a vélemény elfogadásával kapcsolatban” rovatban az áll: „elfogadva”. Rövid elemzésünkben nem térünk ki ezek tisztázására, a rendelet átolvasása ad ezekre is biztos választ. 

A dokumentum a társadalmi egyeztetés részeként értelmezi a rendeletet dicsérő megjegyzéseket, amiket – nem túl meglepő módon – „elfogadva” jelzéssel lát el.

A részben elfogadott javaslatokból nehezebb idézni, mert csak a rendelet szövegével összevetve lehetne látni, mit fogadtak el, s mit nem, s némelyik vélemény oldalhosszúságú kifejtése egy adott pontnak. Mutatóba egy rövidebb: „A házirend keveset ér, ha nincs megfelelő, felkészült (nem takarító!!!) házfelügyelő. Ami egy szakma, a házfelügyelőnek ismernie kell a jogszabályokat, a helyi rendelkezéseket és persze a lakókat. Minden százas házban házfelügyelőt kellene alkalmazni, szolgálati lakással, csak akkor tud megfelelően dolgozni, ha a vonatkozó házban lakik.”

Az elutasított javaslatok is hosszabbak, mivel általában részletesebben alátámasztott érvelést tartalmaznak. „Amennyiben a lakáshoz juttatás ezen a módon fog történni, a kerület lakásai elég gyorsan el fognak fogyni, és egyre nagyobb ráfizetés lesz JGK, illetve az önkormányzat számára, mivel alapvetően a fizetésképtelen réteget akarja lakáshoz juttatni. A »sokszínűség« és a kerület egyes részei közötti hatalmas különbség talán el fog tűnni, éppen csak nem a polgárosodás, hanem a gettósodás irányába. Ezért nem tudok egyetérteni az alapelvekkel sem, a megoldásokkal sem” – nyitotta meg egyikük a régi vitát. „Véleményünk szerint nem a jómódúak lakhatását kell közpénzből támogatni” – írták válaszul, és ezzel a képviselő-testület is egyetértett. Más a pályázati rendszert nem tartja jónak: „A pályázati eljárás nem hatékony. A folyamatos, listás lakásgazdálkodás gördülékenyebb, gazdaságosabb” – írta, ám a válasz – részben elismerve az érvek alapját –, valamint a testületi döntés is inkább a pályázati rendszer mellett tette le a voksát, mert az szociálisan rugalmasabb, igazságosabb.

Kép: Józsefváros Önkormányzata / Bányay Géza

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.