Négy héten át tart a javítás, de jobb lesz, mint újkorában

2026. július 21.

Lezárják a kereszteződést a munkálatok idejére

A felújítás miatt átmenetileg megváltozik a forgalmi rend.

Javítják az útburkolatot a Krúdy és a Mária utcák kereszteződésében. A munkálatok várhatóan egy hónapig tartanak, ezalatt ideiglenes forgalomkorlátozásra és parkolási tilalomra is számítani kell. A területet 2024-ben újította fel az önkormányzat, garanciális javításokat végez a kivitelező.

A javítási munkálatok július 27-én indulnak, és két ütemben végzik azokat. Az útszakasz helyreállítása azért húzódhat el több hétig, mert az elkészült útfelületet csak a felhasznált rögzítőanyag teljes megszilárdulása után lehet ismét megnyitni a forgalom előtt, áll az önkormányzat közleményében.

A kivitelezés első szakaszában lezárják a kereszteződés egyik oldalát, ezért a Krúdy utca a Rökk Szilárd utca felől csak a Mária utcáig lesz járható, a Mária utca Krúdy és Baross utcák közötti szakaszára nem lehet autóval behajtani. A környező utcák egy része továbbra is megközelíthető marad a Bródy Sándor utca irányából.

A második ütemben a kereszteződés másik felén dolgoznak majd. A Rökk Szilárd utca felől érkezők ekkor a Krúdy utcából csak balra, a Baross utca felé kanyarodhatnak a Mária utcába. A Mária utca és a Horánszky utca a Bródy Sándor utca felől ideiglenesen zsákutcává válik. A célforgalom behajthat, áthajtásra azonban nem lesz lehetőség.

A gyalogosforgalom számára nem vezetnek be semmiféle tiltást, ők a munkavégzés teljes ideje alatt át tudnak majd menni a kereszteződésen. A kivitelezéssel kapcsolatos további információkat az info@rev8.hu címen lehet kérni.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.