De új üzletükben is csak fóliázva lesznek elérhetők bizonyos könyvek

2023. szeptember 21.

Libri könyvesbolt nyílt a Corvin Áruházban, rákérdeztünk a fóliázásra és a kiskorúak ügyére

Hatalmas Libri bolt nyílt a Corvin Áruházban, s érdekelt minket, hogy itt is lesznek-e befóliázott könyvek, illetve a gyerekvédelmi törvény szellemében itt is csak bizonyos helyeken lehet-e majd a gyerekeknek tartózkodniuk.

Új Libri bolt nyílt meg a felújított Corvin Áruházban – az áruház közlése alapján ősszel megnyílnak a boltok is, az elkészült homlokzatot pedig már tavasszal átadták, lekerült róla a lepel.

A piacvezető cég „könyvkultúrát visz” a Blaha Lujza térre, de ma, ha a könyvesboltról hallunk, szinte mindenkinek a lefóliázás jut az eszébe – a gyermekvédelminek mondott homofób törvény értelmében a homoszexualitást öncélú módon megjelenítő műveket be kell fóliázni.

De lesznek-e lefóliázott könyvek a Corvin Áruházban?

Lesznek, bár továbbra sem érkezett válasz arra a Magyar Kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE, melynek a Libri is tagja) által feltett kérdésre, hogy mik azok a kiadványok, melyek a „születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást” jelenítik meg, illetve népszerűsítik.

Az Országgyűlés 2021 szeptemberében fogadta el a „pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről” címmel megjelent törvénymódosítást, ami – sokak szerint – összemossa a gyermekek elleni nemi visszaélések és a nemi identitás kérdését. Az MKKE a törvény hatályba lépését követően pontosítást kért a jogszabályban foglaltakkal kapcsolatban, ugyanis egyes meghatározások nem voltak egyértelműek:

„A jogalkotó egyelőre nem adott visszajelzést, ezért a könyvkereskedők és kiadók minden kérdéses címet egyénileg értékelnek”

– írta kérdésünkre Bistey Attila, a Libri-Bookline Zrt. PR-koordinátora.

Bistey azt is elmondta, hogy a törvénymódosítás a könyvpiac minden szereplőjére egységesen vonatkozik, a szabályozás alá eső köteteket a kereskedő minden esetben a kiadó iránymutatása szerint zárt csomagolásban helyezi ki a boltterekben. A csomagolást, a „fóliázást” azonban nem a kereskedő végzi: „A kiadók a legtöbb esetben értékesítésre kész állapotban szállítják köteteiket a könyvkereskedők részére (tehát fóliázva – a szerk.). Amennyiben erre a kiadónak nincs lehetősége, a kereskedővel megállapodhat a kötetek további kezeléséről” – írja Bistey.

Ennyit a fóliákról, ám van más is.

Nemrégiben egy szülő azt állította, hogy az Alexandra Kiadó egyik boltjában a gyerekét elküldtek a felnőtteknek szóló könyvek polcai elől. Ez nem került bizonyításra, de a kiadó az esetet később úgy kommentálta, hogy „boltjainkban már az is tilos, hogy egy kiskorú a felnőtt világirodalom polcainak közelébe menjen”, míg az egyik üzletben kihelyezett táblára ki van írva, hogy „18 év alatti személy csak az ifjúsági részen tartózkodhat”.

A Librinél ilyenről nincs szó:

„Nem korlátozzuk, hogy kik térhetnek be üzleteinkbe, az olvasók szabadon böngészhetnek a boltokban megtalálható több ezer cím között.

A Libri Könyvesboltokban életkori korlátozás nélkül bármely kötet megvásárolható. Piacvezető könyvkereskedőként a vállalat missziója – és kereskedelmi érdeke is –, hogy az olvasók minél szélesebb választékhoz férjenek hozzá” – állítja Bistey Attila.

A Libri új üzletében 125 négyzetméteren több mint 3500 cím várja az olvasókat, emellett a kiadó több mint 80 ezer címből álló kínálatának bármely kötete is megrendelhető és díjmentesen átvehető lesz a Libri Corvin Palace Könyvesboltban.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kapcsolódó cikkek

2023. július 09.
Nemrég látott napvilágot, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság két könyvterjesztő ellen is eljárást kezdeményezett, sőt rendesen bírságolt is a köztudatban csak homofób törvényként ismert gyermekvédelmi jogszabály alapján. Azt próbáltuk megtudni, eddig milyen hatással volt a könyvesboltokra ez a nehezen értelmezhető rendelkezés.
2023. július 26.
Néhány fiatal kiszabadította a kormány fóliájából a magyar- és a világirodalom remekeit, és ingyen osztja őket a Rákóczi úton.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.