Kiváló teljesítménnyel érkeztek haza a magyar diákok az indonéziai Bandungban rendezett Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról, adta hírül a Telex. Aranyérmet szerzett Bérczy Barna (Trefort Gimnázium) és Kurenkov Efim (Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium), Lontay Olivér (Milestone Intézet) ezüst-, Hajdu Márton (Fazekas Mihály Gimnázium) pedig bronzérmet nyert.
A versenyről, a földrajz komplexitásáról, a tárgy közoktatásbeli megjelenéséről egy korábbi dobogóssal, Békés Gáspárral beszélgettünk, aki 2012-ben szerzett bronzérmet az akkor Kölnben megrendezett olimpián, és nem mellesleg a tudományos diákolimpikonok oldalának főszerkesztője, így a téma jó ismerője.
A 28 éves fiatalember szerint, aki később a King’s College London „fenntartható városok” szakát is elvégezte, a diákolimpiák Magyarországon „kívül esnek” a közoktatáson, és habár a kiutazást támogatja az állam és ösztöndíj is jár az érmeseknek, de arról nincs szó, hogy létezne államilag dotált képzési rendszer vagy tehetséggondozó program: „A tanárok küldik ki a diákokat az ilyen versenyekre, de
ad hoc módon alakul ki, hogy a tanárok saját lelkiismeretüktől hajtva hajlandóak-e a különböző versenyekre diákokat küldeni, tájékozódni ezzel kapcsolatban, esetleg felkészülni rájuk”
– mondja Békés.


Fotók: Huszár Boglárka
Minden országban vannak bizottságok, akik a selejtező versenyeket rendezik, a földrajz esetében ez a Pécsi Tudományegyetem. A magyarországi selejtező háromfordulós: az első minden évben egy esszé megírása adott tematikában, s aki ezt az akadályt sikerrel veszi, azt meghívják egy versenyre Pécsre, ahol meg kell írni egy tesztet, benne esszéfeladatokkal, többszörös választós, rövid kifejtős és térképészeti feladatokkal. Itt felmérik azt is, hogy milyen a diák lexikális tudása., Ez eddig a pontig hasonlít a normál, iskolai földrajzoktatásra, de abban már eltér, hogy alapvetően arra kíváncsiak,
mennyire tudja az ember ezeket az adatokat, tudományterületeket, ismereteket szintetizálni.
A harmadik egy szóbeli forduló, ahol már csak tíz versenyző van, itt prezentációkat kell tartani rövid felkészülés után, a zsűri kérdéseire kell válaszolni, és ebből a mezőnyből kerül ki az a 2 fő, aki kvalifikálta magát a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpiára.
Az igazi felkészülés azonban Békés szerint csak ezután kezdődik: „Azon túl, hogy volt egy másfél hetes tábor, amit a Pécsi Tudományegyetem tartott nagyon intenzív felkészítő kurzusként, rengeteget készültem egyénileg is, hozzávetőlegesen 2 évet. Ez napi több órányi tanulást jelentett, az ezzel való foglalkozás, a feladatok gyakorlása, megoldása, a magolás majd minden időmet lefoglalta,
ekkor már nagyjából minden országnak tudtam a GDP-adatait, a népességét, a fővárosok földrajzi helyzetét, természetföldrajzi fogalmait,
és persze elengedhetetlen a magas fokú angol nyelvtudás, szakszókincs elsajátítása is.”
Az olimpiai feladok közül Békés két példát emel ki: „Van egy komputeres teszt, amire két percet kapsz, itt az a feladat, hogy látsz egy főteret és négy opció közül kell kiválasztani, hogy melyik szélességi fokon van a város. Ezt egyébként onnan tudod megmondani, hogy látod az évszakot, a nap állását, látod, hogy milyen építészeti stílus jellemző a városra, és ebből már ki lehet kalkulálni, hogy melyik féltekén járunk. Egy másik jellemző feladattípus a terepmunka: Kölnben egy ipari rozsdaövezet revitalizációját kellett megtervezni különböző szolgáltatási szektorokkal, megoldási javaslatokat tennünk, kitalálnunk a parkosítást. Az ilyen feladatoknál a tájépítészettől az urbanisztikán át a szociológiáig kellett különböző tudományterületeket bevonni, és minél innovatívabban fogtuk meg a feladatot, annál jobb helyezést értünk el.”
A legtöbb felkészítő tanár önkéntesen, szabad idejében készíti fel a diákokat, ami Békés Gáspár szerint abszurd: „Ha érmes helyezést ér el a diák, akkor kapnak valami minimál összeget a tanárok, anno ezt miniszterelnöki ösztöndíjnak hívták, de ez csak egy szimbolikus összeg.
A mindenkori kormánynak tehetséggondozó központokban kellene specifikusan felkészíteni a versenyzőket,
például Szingapúrban külön osztályok vannak, akik csak egy-egy versenyre készülnek és hosszú évek során választják ki a versenyzőket” – hoz nemzetközi példát.

A kormány hozzáállását nem csak ezen a ponton kritizálja a fiatal környezetvédő: „A diákolimpiai sikerek kapcsán
nemegyszer példálóztak már kormánytisztviselők, hogy lám-lám, ebből is látszik, hogy milyen jól működik a közoktatás, de ez egy nagyon fals analógia.
A diákolimpiákon szükséges tudáshoz nem nagyon van köze a hazai tananyagnak, de a szemléletnek sem, itthon nem az a kérdés, hogy a diákokat felkészítsék-e olimpiai szintre, hanem az, hogy a tananyagot egyáltalán legyen valaki, aki leadja” – mutat rá a tanárhiányra Békés.
Szerinte a szövegértési képességekkel is nagyon nagy a baj: „A funkcionális analfabetizmus mértéke rettenetes, ez azt fogja eredményezni, hogy
az ország és a társadalom életében való részvételtől le fog szakadni egy jelentős réteg, amit én a kormány rendkívüli bűnének tartok.”
Békés szerint a földrajz lehet az, ami másfajta, rendszerező gondolkodásmódot adhat, olyat, amivel meg lehet érteni a világ folyamatait: „például azt is, hogy hogyan viselkednek különböző országok konfliktushelyzetekben, hogy mi miből következik a politikában, akár a nyersanyagért vívott háborúk, a kolonizáció vagy akár a környezetvédelem terén is. Aki a földrajzot megszereti, sokkal tájékozottabb állampolgár lesz” – állítja Békés Gáspár.