Powered by RedCircle
Bojár Ábel politológus, a közvélemény-kutatással foglalkozó Opinio Institute ügyvezető igazgatója szerint, ha nincs az utolsó napokban ekkora mobilizáció a Fidesz részéről, sokkal kevesebb szavazó lett volna, erre utal legalábbis egy nem publikált, de korábban elkészített kutatás.
A politológus úgy véli, valódi meglepetés a választási eredményekben nem látható, abban az értelemben legalábbis, hogy az előzetes kutatások hasonló számokat mértek. A meglepetés-faktor az, hogy Magyar Péter pártja ilyen rövid idő alatt tudott majdnem 30 százalékot teljesíteni. De hogy ez megtörténhet, már a választás előtti napokban sejteni lehetett.
Ezzel szemben azt, hogy mekkorát fut a TISZA Párt mindezek után, nem lehet kiszámítani. Ahogy Bojár fogalmaz: „Magyar Péternek egy Facebook-oldala van. Az nagyon kevés, még akkor is, ha van 340 ezer követője.” Vagyis egy sikeres pártnak ennél nagyobb háttérrel és médiakapcsolatokkal kell rendelkeznie.
A podcastban Pálinkás János szakújságíró részvételével elemezzük az ellenzéki pártokat, amelyek súlyos vereséget szenvedtek, és Bojár Ábel kifejti, miért lehet veszteségként tekinteni arra, hogy a Momentum nem képviseli az országot az EP-ben többet. A DK-val kapcsolatban pedig felteszi a kérdést: „Minek kéne történnie ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára lemondjon? Mi az a pont, amikor azt mondják, hogy csinálja a Szaniszló vagy a Kálmán Olga, vagy valaki más?”
Kielemezzük továbbá, hogy
- mennyi pozitív és negatív hozadéka van annak, hogy az új főpolgármester egy baráti környi szavazattal verte meg ellenfelét;
- miért nyerhette meg Pikó András a választást Józsefvárosban;
- mit tanulhatunk a DK kudarctűréséből, vagy éppen mit nem;
- mi a hasonlóság a magyar és a lengyel választási eredmények között;
- mi a pozitív hozadéka ennek a választásnak;
emellett pedig: mi történik, ha egy podcast vendége maga is műsorvezetővé válik egy ponton?
Hallgassa meg a Csakugyant, és iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön az újabb adásokról. Spotifyon, az Apple vagy a Google podcast-rendszerében.
(Karácsony Gergely az újraszámolt adatok alapján 41 szavazattal nyerte meg a főpolgármester-választást.)
Fotók: Mile Máté