Zenekari próbalehetőség a Kesztyűgyárban ​lényegében ingyen

2026. január 24.

Manapság a próbatermet szűken mérik

A Kesztyűgyár Közösségi Ház próbaterme ingyenesen bérelhető 35 év alatti, feltörekvő, józsefvárosi kötődésű zenekarok és zenészek, illetve gyakorolni vágyó fiatalok számára.

Ingyenes próbalehetőséget kínál a Kesztyűgyár, ami azért is nagy szó, mert egy zenekari próbára alkalmas – de akár fűtetlen – helyiség bérleti díja is elég magas (egy ismert kerületi komplexumban egy 30 négyzetméteres terem bérleti díja akár 100 ezer forint is lehet, az „órabéres” termekben, felszereltségtől függően 3-8 ezer forintot is elkérhetnek óránként).

Szóval, a Kesztyűgyár ráérzett a kreatív, próbálni (dolgozni) óhajtó zenészek igényeire, amikor is meghirdették teljes felszereltségű próbatermüket, ahol dob, basszus és 2 db gitárerősítő, mikrofonok, kábelek, keverő, hangfal állnak a zenészek rendelkezésére. A lehetőség nyolcadik kerületi, 35 év alatti zenészek számára adott, heti egy alkalomra és maximum 3 órára szól hétköznaponként, 17:00 és 20:00 között előre megbeszélt beosztás szerint. 

A Kesztyűgyár fellépési lehetőséget is kínál az előadóknak, elsősorban a Kesztyűgyár eseményein (nyári, tavasznyitó, nyárzáró események, de a Gólya és a ház egyéb kerületi kapcsolatai is felmerülhetnek potenciális koncerthelyszínként). Jelentkezni ezen Google-formon keresztül van lehetőség a személyes adatok, zenekari adatok, próbálási igények megadásával, egy rövid zenekari leírással, valamint annak kifejtésével, hogy az aspiráns hogyan kötődik a kerülethez. Az első próba alkalmával 3000 forint kezelési költség kifizetése szükséges. Aki szeretne egy biztonságos, támogató térben gyakorolni, és/vagy zenekarával rendszeresen próbálni, jelentkezzen bátran!

Nyitókép: Pexels (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.