Második esély

2026. május 25.

Maradtak helyek a józsefvárosi középiskolákban is

Több tucat budapesti gimnázium és szakiskola – köztük jó néhány józsefvárosi – hirdetett rendkívüli felvételit a 9. évfolyamra. Ez jobbára azoknak a tanulóknak ad újabb lehetőséget, akik az általános felvételi eljárásban nem kerültek be egyik választott iskolába sem.

A józsefvárosi gimnáziumok közül 15 férőhely van még a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium Bauer Sándor Utcai Tagintézményében, 26 a Szent Benedek Gimnáziumban és 8 a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban. Utóbbiba még hatosztályos képzésre is lehet jelentkezni, 4 üres férőhely van, míg a technikumukban – ahol ötéves a képzés – szintén 8.

A kerületi szakiskolák képzései között is bőven lehet válogatni a Középfokú Felvételi Információs Rendszer (KIFIR) május 25-i állása szerint.

A Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézményének csecsemő- és gyermekápoló, valamint egészségügyi asszisztens-képzésére 16 hely van még. A képzési idő 5 vagy 6 év lehet attól függően, hogy angolspecifikus vagy általános képzést választ valaki. (A két tanítási nyelvű osztályba jelentkezők 1 év angol nyelvi előkészítőn vesznek részt.) A tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) és egyéb pszichés fejlődési zavarral (például súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek.

Szintén fogadnak az előbbiekben említett fogyatékossággal érintett diákokat okleveles általános ápoló szakképzésre is. A hatévfolyamos osztályban 15 üres hely van, míg az oklevelet nem adó általános ápoló szakra 29 diákot várnak még. Ötéves fitness-wellness instruktor, sportedző és sportszervező képzésekre is lehet jelentkezni, itt 9 férőhely nyitott még. További 16 hely áll üresen azoknak, akik a hároméves alapápolási munkatárs képzést végeznék el.

A Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakképző Iskola és Szakiskolában 73 fiatal fér még be a keretbe. Az iskolában divatszabó, szakács, cukrász, pincér, panziós szakmák szerezhetők meg.

A Budapesti Gazdasági SZC Logisztikai és Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola 15 diáknak tud helyet biztosítani logisztikai vagy kereskedő és webáruházi technikus-képzéseken, illetve 17 diáknak a kereskedelmi értékesítő szakképzésen.

Azoknak a középiskoláknak kötelező rendkívüli felvételi eljárást kiírniuk, amelyekbe a felvehető tanulói létszám 90 százalékánál kevesebb diákot vettek fel. Máskülönben dönthet úgy az intézmény, ha a kötelező diáklétszámot elérte, hogy már nem hirdet felvételit az üres helyekre.

A rendkívüli felvételi eljárásban részt vehet az a diák, akit nem vettek fel egyetlen középfokú intézménybe sem, de jelentkezhet az is, aki ugyan felvételt nyert már valamelyik iskolába, de időközben meggondolta magát, és másikban szeretne továbbtanulni.

Mivel a rendkívüli felvételi eljárás már nem része a KIFIR-rendszerben zajló központi felvételi folyamatnak, ezért a diáknak egyénileg, közvetlenül az újonnan választott középiskolával kell felvennie a kapcsolatot, és ott bejelentkeznie. A felvételi követelményeket az intézmény egyedileg határozhatja meg, ezek az általános eljárásban alkalmazottaktól eltérők lehetnek. A nyitott helyekre rákeresni és a képzésekről bővebben informálódni itt lehet.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a rendkívüli felvételi eljárás május 11. és augusztus 31. között zajlik.

Nyitókép: pexels

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.