Népszerű a könnyebb oltás

2021. december 02.

Másodjára is meghosszabbítják az oltási akcióhetet

Tovább dübörög az oltási akcióhét, lassan hónapnyira dagad.

A kormány egy héttel meghosszabbítja az oltási akcióhetet, így továbbra is előzetes regisztráció nélkül lehet menni oltakozni a kijelölt oltópontokra december 11-ig – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Emellett arról is beszélt, hogy nem lesz kötelező az oltás, és hogy a harmadik oltáshoz kötik valamikortól a védettségi igazolványok érvényességének meghosszabbítását.

Így az oltási hét lassan hónapnyira dagad, olyan sikeres – el is lehetne törölni tehát a kötelező előzetes regisztrációt, de erre a kormány egyelőre nem hajlandó. Az ötletet korábban Pikó András vetette fel:

Az oltakozási-hajlandóság növelésére a kormány oltási akcióhetet hirdetett a november 22. és november 28. közötti időszakra, ami igen népszerűnek bizonyult.

November 22., hétfőtől november 28. vasárnap estig az Operatív Törzs honlapján közölt adatok szerint 784 ezren kérték az oltást. A megjelentek 82%- a, 643 ezer fő már a megerősítő harmadik oltásért, 96 ezren pedig az első oltásukért érkeztek az oltópontokra. A nagy érdeklődésre való tekintettel először december 5-ig, majd pedig december 11-ig hosszabbították meg akcióhetet.

A JEK-re vonatkozó, november elejétől kezdődő adatokat itt ismertettük:

Előzetesen tehát ebben az időszakban nem kell regisztrálni az oltásra EESZT felületén, személyi igazolványt, lakcímkártyát és tajkártyát kell csak magával vinnie annak, aki szeretné beadatni magának a vakcinát.

Továbbá Gulyás Gergelytől azt is megtudtuk a kormányinfón, hogy az operatív törzsnek felül kell vizsgálni, kell-e változzon a védettségi igazolványuk érvényessége mindazoknak, akik megkapták a harmadik oltást. Illetve, hogy nemsokára, december 13-án az 5-11 évesek számára is beadható oltás is megérkezik az országba.

Lapunk megkereste a kerületi Józsefvárosi Egészségügyi Központot (JEK), hogy itt is folytatódik-e az akcióhét, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.