A végzős diákokért és tanáraikért

2022. december 07.

Még nem jelentkeztek a Wesley János iskola kirúgott tanároknak felajánlott tantermeibe

Iványiék azonnal segítő kezet nyújtottak a kirúgott tanároknak és végzős diákjaiknak, akik egyelőre még nem éltek a lehetőséggel.

„Felajánljuk iskolánk tantermeit és eszközeit, hogy nálunk szerdán 16 órától, illetve pénteken 15 órától azon elbocsátott tanárok, akik végzős osztályokat oktatnak, előkészítő, felzárkóztató órákat tarthassanak” – tette közzé december elsejével Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium felhívását az újabb kirúgási hullám beköszöntével.

Azt írják, azokhoz a tanárokhoz és diákokhoz fordulnak elsősorban, akiknek a kirúgások miatt veszélybe került a felkészülési lehetőségük, így a jövőjük.

A helyszín a budapesti MÁV-telep 38., ahol 8 tanterem, 2 interaktív tábla, internet, áram és fűtés várja a diákokat és tanáraikat.

Kérdeztük, bejelentkeztek-e már oktatók, diákok, iskolák. „A felhívás kiment, de eddig nem volt jelentkező.” A tapasztalat az, hogy eddig inkább gesztusértékűnek tekintik a lépést, írta válaszában Pizarro-Iványi Júlia, az illetékes komplexum felelőse. Ígéri, bármilyen megkeresés érkezik, jelezni fogja és a tapasztalatokról is beszámol.

A MÁV-telep 38. – Fotó: Google StreetView

Elérhetőségük a mavtelep@wjlf.hu e-mail-cím.

A 8 és fél óra podcast műsorában Iványi Gáborral, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektorával, valamint Trencsényi Lászlóval, a főiskola tanárával beszélgettünk:

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.

További cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Mi kell ahhoz, hogy egy üresen álló önkormányzati helyiségből valóban jól működő hely legyen? A Nyitva! Népszínház Fesztivál ezekre a kérdésekre is választ adott. A nyolc résztvevőből végül hárman maradtak, mind a Nagy Fuvaros utcában.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.