Jövőre kizöldül a Népszínház utca is

2025. július 16.

Megduplázzák a fák számát és új zebrák is lesznek

Ugyan a töredékével csökken a parkolóhelyek száma, viszont megkétszerezik a faállományt, elültetnek több ezer évelő növényt és további két gyalogátkelőt is kiépítenek a megújuló Népszínház utcában. A kivitelezés akár már a következő évben elindulhat.

A Népszínház utca zöldítésére kiírt közbeszerzési pályázatot elnyerő s73 Tájépítész Tervező Iroda Kft. által elkészített tervek már nyilvánosak, itt megtekinthetők. Eszerint a Népszínház utcában a már meglévő 41 fa mellé 36 újat telepítenek – áll a Józsefvárosi Önkormányzat közleményében.

Az újonnan ültetett fák között lesz mezei juhar, tarkakérgű perzsafa, fényes levelű galagonya és oszlopos csörgőfa is. Az alkalmazkodóképességük, gyökér- és lombnövekedésük miatt esett a választás e fajokra.

A tervezés során több szempontból is felmérték az utca tulajdonságait, ideértve például a jellemző szélirányt, a benapozottságot, a vízellátást, a busz- és villamosmegállókat, a parkolókat és mindenek előtt a közművezetékek helyzetét, hogy a lehetőségekhez mérten a legnagyobb számú fát lehessen elültetni.

Az új fák közül 7 a Víg és Tolnai Lajos utca között, 4 a Tolnai és Fecske utca között, 3 a Fecske és Auróra utca között, 9 az Auróra és Nagyfuvaros utca között, újabb 4 a Kiss József utca és a Pápa tér között, szintén 4 a Pápa tér és a Vay Ádám utca, illetve a Nagyfuvaros és Kisfuvaros utca között, végül 1 a Kun utca és a Teleki tér között kap helyet.

A zöldfelületek egy részét a járdán, másik részét az autóúton – a villamospályától megfelelő távolságra, és az útpályától kiemelt szegéllyel elválasztva – alakítják ki.

A zöldítés miatt a 120 parkolóhelyből 11-et megszüntetnek a Népszínház utcában, a Tolnai Lajos utcában pedig 67-ről 64-re csökken a számuk. A mozgássérült parkolóhelyeket nem érinti a változás, a kerékpáros parkolóhelyeket és a rakodóhelyeket sem, azonban némelyiket az utcán belül áthelyezik.

Létesítenek 2 új gyalogátkelőhelyet is, az egyiket a Fecske és Kiss József utca között, a másikat pedig az Alföldi és Kisfuvaros utca között.

A Népszínház utca átalakításával, megújításával egy élettel teli, egészséges, biztonságos és zöldebb utcakép megteremtésére törekszik az önkormányzat – olvasható a közleményben.

Az önkormányzat honlapján az áll, ha megvan a kívánt keret, elindulhat a kivitelezés, a fejlesztésre már 2026-ban is sor kerülhet.

A Népszínház utcában nem csupán zöldítést tervez az önkormányzat. A kerület városfejlesztésért és városrehabilitációért felelős cége, a Rév8 Zrt. a következő másfél évben a helyiek igényeinek és elképzeléseinek megfelelően alakítaná át az utcát.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.