Egy-két tucat híja volt

2022. február 17.

Mégsem gyűlt össze a szükséges ajánlás Dúró Dórának – egyelőre

Kicsivel több, mint 500 ívet adott le a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, de volt köztük néhány érvénytelen is, ezért nem sikerült megugrania a küszöböt – egyelőre. Frissítés: időközben összegyűlt.

Budapest 06. számú országgyűlési egyéni választókerületének egyelőre két nyilvántartásba vett képviselőjelöltje van, az egyik Jámbor András, az ellenzéki pártokat tömörítő Egységben Magyarországért formáció jelöltje, a másik Sára Botond, a Fidesz–KDNP politikusa. A választási iroda honlapján Dúró Dóra státusza ebben a pillanatban a „bejelentve”, azaz még nincsen nyilvántartásba véve képviselőjelöltként.

„Volt néhány érvénytelen ajánlás azok között, amit bevittem,

de a holnapi bizottsági ülés idejére, ahol arról döntenek, hogy nyilvántartásba vesznek-e, vagy sem, biztosan meglesz a megfelelő mennyiség” – mondta el érdeklődésünkre Dúró.

A Mi Hazánk alelnökének elmondása szerint nem adták le az összes ívet, mert azok még kint vannak a szimpatizánsoknál, aktivistáknál, de információt kért a helyi Választási Irodától abban a tekintetben, hogy mennyi ajánlóív hiányzik még a nyilvántartásba vételhez, s amint ez megvan, pótolják a hiányzó íveket: „nem kell egyszerre leadni az összeset, lehet külön adagokban is” – mondja.

Frissítés: Dúró Dóra hazugsággal vádolja lapunkat, holott ő maga ismerte el, volt pár érvénytelen a leadott ajánlásai között. Posztjában arról ír, már a választási bizottság által elismerten is megvan a szükséges ajánlásszáma – ahogy mi is utaltunk rá, ez csak idő kérdése volt.

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 16.
Előbb áramszünet, majd az augusztus 20-i ünnepi időszak miatt két alkalommal is módosul a Parkolási Igazgatóság ügyfélfogadása a jövő héten.
2026. augusztus 16.
A következő tanévtől már teljes körűen kivezetik az oktatási azonosító használatát a diákbérleteknél.

További cikkek

2026. augusztus 16.
Előbb áramszünet, majd az augusztus 20-i ünnepi időszak miatt két alkalommal is módosul a Parkolási Igazgatóság ügyfélfogadása a jövő héten.
2026. augusztus 16.
A következő tanévtől már teljes körűen kivezetik az oktatási azonosító használatát a diákbérleteknél.
2026. augusztus 15.
A Duna alacsony vízállása mellett is kifogástalan a fővárosi ivóvíz minősége, továbbra is biztonságosan fogyasztható.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.