Fák és zöldterület

2024. augusztus 09.

Megújul a Kun utca egy szakasza

Munkálatok kezdődnek augusztus 21-én a Kun utcában a Dologház utca és az Alföldi utca közötti szakaszon. Várhatóan két hétig tart majd a munka.

Korábban már megújult a Kun utcának az Alföldi utca és Népszínház utca közötti szakasza, augusztus 21-től a Kun utca másik felén, a Dologház utca és az Alföldi utca között kezdődnek el a munkálatok.

Cserélik majd az aszfaltréteg legfelső részét, a kopóréteget, amely közvetlenül kitett a forgalom okozta terhelésnek és az időjárási hatásoknak.

A Kun utca Dologház és Alföldi utca közti szakasza lesz érintett a felújításban

A kopórétegcsere miatt teljes útlezárásra kell számítani augusztus 21-től. Ez azt jelenti, hogy a Kun utca ezen szakaszára nem lehet majd behajtani sem a Dologház utca, sem az Alföldi utca felől. Emiatt az utca mindkét oldalán megállni is tilos.

Nem csak használhatóbb, zöldebb is lesz a Kun utca: a fent említett szakaszon az Utcafásítási Program II. keretén belül új fahelyek kialakítása is elkezdődik.

12 új fával és több mint 50 négyzetméternyi zöldterülettel

lesz gazdagabb az utca.

A munkálatok várhatóan két hét alatt befejeződnek, de ez nagyban függ az esetleges kivitelezési akadályoktól és az időjárástól, például, ha esni fog, a kivitelezés befejezése eltolódhat.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.