Jelölt a Fidesz

2023. június 28.

Megvan, ki ül be Ferencz Orsolya képviselői székébe

Soós György külsős bizottsági tag lesz Ferencz Orsolya utódja a képviselő-testületben, erről döntött szerdán a Helyi Választási Bizottság.

Összeült a Helyi Választási Bizottság szerdán délután, hogy meghozza döntését Ferencz Orsolya fideszes képviselő megüresedett helyét illetően.

Az űrkutatási kormánybiztos ugyanis parlamenti képviselő lett, egyúttal lemondott helyi képviselői mandátumáról (a kettő együtt összeférhetetlen), és a Fidesznek – köszönhetően a kormány törvénymódosításának – jogában állt megneveznie valakit, aki időközi választás nélkül elfoglalja a helyi képviselői helyet.

Soós György – Fotó: Huszár Bogi

A Fidesz ezt meg is tette: Soós Györgyöt jelölte Ferencz helyére, aki a Budapest fővárosi kompenzációs lista 7. helyezettje. A bizottság hozzászólás és észrevétel híján elfogadta Soós jelölését, 3 igen szavazattal.

Soós jelenleg még a Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottság külsős, Fidesz által delegált tagja. Neki 15 napon belül vagyonnyilatkozatot kell tennie, első képviselő-testületi ülése a júliusi ülés lesz.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.