Fejlesztenék a közvilágítást is

2024. január 23.

Megvolt a felújítás, most kijavítják a hibákat

A Losonci tér felújítása után előjött néhány minőségi probléma. Az önkormányzat azt ígéri, tavaszig kijavíttatja a hibákat a kivitelezővel.

Bár már 2023 decemberében átadták a felújított Losonci teret, az egyes munkálatok befejezésére, a hibák kijavítására az időjárás miatt tavaszig várni kell – olvasható az önkormányzat honlapján.

Meg kellett volna szilárdulnia, mégis több helyen sarassá és egyenetlenné vált a zöldfelületek közötti szórt burkolat például, erre a lakók is panaszkodtak. Az organikus kötésű stabilizált burkolat alkalmazásakor természetes alapú növényi adalékanyagot használnak. Ez szárazon tömörítve betonkeménységűvé válik, mégis vízáteresztő. Alkalmazása azért is hasznos, mert tehermentesíti a csatornarendszert, nyáron pedig még a környezetet is hűti.

Mivel decemberben sokat esett az eső, az állandó nedvesség miatt nem tudott megszilárdulni az anyag. Ha szárazabb lesz az idő, a burkolatot fellazítják és újratömörítik. Ezután vélhetően hosszú ideig nem kell majd újra fellazítani, s megfelelő módon ellátja majd a funkcióját.

A fiatal ágyások köré mogyorófa kerítéseket állítottak (ezekre a növények védelme miatt van szükség míg meg nem erősödnek), ám egyes részeken a rögzítésük nem sikerült tökéletesen. A bedőlt kerítésszakaszokat hamarosan megerősítik.

Nem maradnak el a tér berendezésein tervezett utolsó simítások sem. A kihelyezett beton ülőkék durva felületét színes burkolatokkal látják el, hogy biztonságosabbak és kényelmesebbek legyenek. Öt kukát is kihelyeznek majd. A nyár elején pedig árnyékoló ponyvákat helyeznek el a téren.

Az önkormányzat a továbbiakban a közvilágítás fejlesztésén dolgozik majd. Az elképzelés szerint ez növeli majd a lakosság biztonságérzetét.

Fotó: Nyolckert

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.