Józsefvárosiaktól kérdeztük

2025. március 04.

Mennyire terheli meg az életét az árak emelkedése?

Józsefvárosiaktól kérdeztük, hogyan buldogulnak az inflációs válságban?

Anita

Jelenleg álláskereső vagyok, ezért az infláció miatt még nehezebbek a napjaim. Sajnos egyre kilátástalanabb megfelelő munkát találni, mivel a vállalatok is óvatosabban vesznek fel új munkaerőt. Szívügyem a hajléktalan-ellátás, illetve a halmozottan hátrányos gyerekek helyzete, ezért szívesen továbbtanulnék, hogy szociális munkásként dolgozhassam. Ám az állam ellehetetleníti a középkorúakat. Nem kapunk semmilyen támogatást még most sem, amikor az áremelkedés olyan ütemű, mint még soha. Voltak ígérgetések, hogy csökkentik az élelmiszerárakat, vagy növelik a béreket, ám a kormány részéről azóta sem történt semmi. Nem érzékelek javulást. Az infláció miatt még a zöldség- és gyümölcstermesztő ismerőseimnek is plusz munkahelyet kell keresniük, hogy a családjukat eltarthassák.


László

Mindennap érzékelem az árak emelkedését, az infláció nagyon nehézzé teszi a megélhetést. A hírekben azt mondják, hogy az infláció 5,5 százalékos, én inkább 10 százaléknak érzem. Kedvezőtlen feltételekkel nyugdíjaztak, 3 évvel korábban, betegség miatt. Ezért most nekünk a feleségemmel a 13. havi nyugdíj nagy segítség volt. Félre is raktuk, mert a mi generációnk hozzászokott ahhoz, hogy előre gondolkodjunk egy gazdasági válság idején. Talán igazságosabb lett volna, ha az összeget rászorultsági alapon osztották volna ki. 50 éve házas vagyok, és szinte mindenünk megvan – manapság már leginkább élelmiszerre költünk, az így is komoly kiadás. A költségek egyre jobban terhelnek bennünket és sokszor kellemetlenséget okoznak.


Brigi

Le vagyok sújtva nap mint nap. Több szolgáltatásról is le kellett mondanom, szórakozni egyáltalán nem tudok elmenni, mert nem engedhetem meg magamnak. Ami a legszörnyűbb, hogy bizonyos élelmiszereket sem engedhetek meg magamnak ilyen árak mellett. Több üzletben, illetve a piacon is megnézem az árakat, keresem, mi hol olcsóbb, de azt tapasztalom, hogy a pénzem semmit nem ér. Nemcsak a VIII. kerületben nehéz az élet, hanem már az egész országban érzékelhető a nincstelenség. Segítettek a nyugdíjasokon a gazdasági válság miatt, de a többiekkel mi lesz? Albérletet fizetek, és félelmetes hónapról hónapra élni. A kiadások sokasodnak, növekednek, pénzt félretenni – például családalapításra – már évek óta ​lehetetlen.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.