Búcsúzunk az idős fától, védelmező árnyékától. Utódját őszre várjuk! – ez olvasható az egyik fára akasztott táblán a Semmelweis Klinika I-es szülészetének kertjében.
Utánajártunk, mit is jelent ez. Több fa is balesetveszélyes állapotban van, ezért ki kell vágni őket – írja a Semmelweis Egyetem (SE) a honlapján. Tavaly a Belső Klinikai Tömb teljes faállományát át kellett vizsgálni, aminek eredménye, hogy párnak búcsút kell inteni:
27 fát még februárban kivágnak.
Több fa törzse a kerítésbe nőtt, ezeknek egy része nemcsak az épületre, hanem a forgalmas utakra és járdákra is veszélyt jelentenek. Elsődleges szempont a balesetveszély megszüntetése, ami a rosszabb állapotban lévő fák kivágásával, a többiek esetében ifjítással, metszéssel, koronakurtítással érhető el. Azt ígérik, az autóforgalmat nem fogják korlátozni a munkálatok, de kisebb fennakadások előfordulhatnak.



Az egyetemnek nem csak jogszabályi kötelezettsége a fák pótlása, mint írják, saját érdekük is újakat ültetni, ezért
2024 őszére a Belső Klinikai Tömb területén közösségépítő faültetést terveznek.
Az elültetett facsemetéket munkahelyi közösségek, szervezeti egységek fogadhatják majd örökbe.
Kérdésünkre, hogy milyen fajtájú fákat kell kivágni, és milyeneket terveznek ültetni, nem kaptunk választ.
A Semmelweis a honlapján egy kisokost is közzétett, amiben a kivágott fák pótlásának fontosságáról írnak:
- Tisztítják a levegőt: A fák kiszűrik a finompor-részecskéket, így javítják a levegő minőségét.
- Kiváló hőszigetelők: A fák az árnyékukkal és a párologtatással hűvösebb környezetet teremtenek. Segítenek az épületek ideális hőháztartásában: nyáron segítenek hűvösen tartani azokat, télen pedig melegebbek maradnak a nap során.
- Csökkentik a zajt: Csökkentik a városi zajt, elnyelik a hangokat, kellemesebb környezetet teremtenek az ott lakók számára.
- Támogatják a biodiverzitást: Élőhelyet és táplálékforrást biztosítanak számos növény- és állatfaj számára. A városi ökoszisztémában a fák fontos szereplői a biológiai sokféleségnek.
- Pozitív hatással vannak az egészségre: A fák közötti séta gyorsíthatja a betegek felépülési idejét, csökkenti a stresszt, javítja a mentális egészséget és a közérzetet.
- Esztétikai értéket képviselnek: A zöld területek a városi tájkép részét képezik és kellemessé teszik a környezetet.
Fotók: Mile Máté