Nincs utca zöld nélkül

2024. március 10.

Mind a 32 fát elültették az eddig teljesen kopár Lujza utcába

Idén februárban fejeződött be a Lujza utca fásítása, melynek során 32 fát ültettek el a kerületi kertészek. Az új fahelyekkel több mint 140 négyzetméternyi zöldfelülettel növekedett az egyébként korábban teljesen kopár utcakép.

Burkolatfeltöréssel, a parkolóhelyek számának csökkentésével alakítottak ki fahelyeket a Lujza utca teljes hosszában még 2023 nyarán, a fák elültetésére pedig idén januárban és februárban került sor.

Hogy védjék a frissen elültetett fákat, pollereket raktak köréjük – írja honlapján az önkormányzat. Az autósoktól külön kérik, hogy parkolás során ügyeljenek arra, hogy

ne hajtsanak rá a fahelyekre.

(Sok növény azért pusztult ki a Somogyi Béla utcában, mert az autósok felparkoltak a növényszigetekre. Ezeket időközben fákkal pótolták.)

A Lujza utca fásítása az Utcafásítási Programba, annak is első fázisába tartozik a Nagyfuvaros és a Népszínház utcák kereszteződésének zöldítésével egyetemben. A projekt kezdőszakasza így sikeresen lezárult, a beruházás költsége 63 millió forint volt.

Az Utcafásítási Program szorosan kapcsolódik Józsefváros klímastratégiájához, melynek egyik fő célkitűzése, hogy 2030-ra a kerület egyik utcája se maradjon zöldfelület nélkül. A program egyik szlogenje ugyanis: Nincs utca zöld nélkül.

Eszerint, ahol van kilátás fák ültetésére, oda kerüljenek fák és legyen többszintű zöldsáv, ahol pedig a faültetés nem megoldható (például a közművek elhelyezkedése miatt), a lehetőségekhez mérten ott is szükséges a növénytelepítés.

A regnáló önkormányzat ugyanis azt vallja, hogy a minél több zöldfelület kialakítása – ha kell, burkolatfeltöréssel is – nemcsak közelebb hozza a természetet a lakókhoz, de élhetőbb, komfortosabb, egészségesebb környezetet eredményez, és hozzájárul az itt élők fizikai és mentális egészségének javulásához.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.