Tényállások, trükkök

2023. augusztus 09.

Minden, amit a biciklilopásokról és megelőzésükről tudni érdemes

A nyár elhozza a biciklilopások szezonját is. A megelőzésről, a különböző törvényi szabályozásokról és felderítési eredményekről kérdeztük a rendőrséget.

Időnként tombol a nyár, a nagy melegben egyre többen járnak a városban kerékpárral, amit a javuló infrastruktúra is ösztönöz (kerékpárutak, közbiciklik, kerékpársávok). Ám a kerékpáros közlekedés öröme mellett mindig vannak jogsértések is, például a kerékpárlopás. Erről kérdeztük a rendőrséget.

Mártonhegyi Milán rendőr főtörzsőrmesterrel, körzeti megbízottal beszélgettünk.

A kerékpárlopásokkal kapcsolatban sokan szkeptikusak: be sem jelentik, ha ellopnak egyet, és sokan csak legyintenek, hogy az elkövető két hét múlva már szabadlábon van. Ez többszörösen sem így van, mondta Mártonhegyi. Az ellopott biciklit mindig érdemes bejelenteni a rendőrségen, e-mailben is lehet (ha van azonosító, azzal együtt), és fotókat is érdemes csatolni, megemlíteni a megkülönböztető jegyeket (mondjuk, van-e rajta valamilyen matrica). Mert így, ha valamikor megtalálják a biciklit, már van olyan nyom, amin el lehet indulni, és megmutatja, hogy nem a tolvaj vagy orgazda biciklijéről van szó. Ezen részletek hiányában nehezebb a bizonyítás. De az is segít, ha a károsult felfedezi a biciklijét mondjuk egy piacon, ahogy eladásra kínálják és jelzi a rendőrségnek, amely intézkedni fog. Ugyanis a tolvaj sokszor gyorsan túl akar adni a biciklin, eladja egy orgazdának akár 20-30 ezer forintért a 3-400 ezer forintot érő biciklit is, és ezek aztán megjelennek hagyományos és online piacokon.

Fotó: Nagy Dániel

A tolvajok büntetőjogi megítélése egyrészt az értékhatártól függ: 50 ezer forint alatt a lopás szabálysértés, e felett azonban bűncselekmény, ami után már két év börtönt is lehet kapni. Attól is függ a tett megítélése, hogy valaki csak eltol egy fának döntött kerékpárt vagy levágja róla a láncot, utóbbi súlyosabb kategória, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás – ha ez esetben egy 500 forintot érő 30 éves jármű is a zsákmány, akkor is évekre börtönbe juthat a tettes, mondta a Mártonhegyi Milán.

2023-ban már két bicikliorgazdát is elfogott a rendőrség a kerületben. A megtalált biciklit visszaadják a jogos tulajdonosának (ha tudja ezt bizonyítani, akár adásvételi szerződéssel is). Ezért sem érdemes bizonytalan eredetű biciklit gyanúsan olcsón vásárolni.

A felderítési mutató is nagyon jó, a térfigyelő kamerák (250 van belőlük a kerületben) jó szolgálatot tesznek ezekben az ügyekben is.

A kerékpárlopások megoszlásáról megtudtuk, hogy mindig tavasztól ősz végéig van több belőlük, ilyenkor a tulajdonosok is kevésbé gondosan teszik le a bicikliket, amikor megállnak, míg ősszel többen zárják el tárolóba vagy viszik fel a lakásba, amikor a hideg miatt átállnak más közlekedésre.

Hogy kerüljük el a biciklilopást?

A főtörzsőrmester szerint:

  • ne sajnáljuk azt a 10-15 másodpercet a jármű lelakatolására,
  • tegyük olyan helyre a biciklit, ahol látja térfigyelő kamera,
  • igyekezzünk a lakóhelyünkön, társasházban is kialakítani zárható kerékpártárolót (az egész lakóközösségnek), itt naponta ellenőrizzük, hogy megvan-e,
  • vagy vigyük fel a lakásba a biciklit,
  • regisztráljuk be a kerékpárokat online, vagy be lehet menni a rendőrségre is e célból – ilyenkor kap egy számot, lefényképezik, regisztrálják.

Nyitókép: Pixabay (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.