A világhírű magyar fimrendező 70 éves volt

2026. január 06.

Tarr Béla meghalt

70 éves korában elhunyt a világhírű magyar filmrendező, Tarr Béla, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, A torinói ló, A londoni férfi rendezője.

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Tarr Béla, a magyar filmművészet nemzetközileg egyik legismertebb alkotója. Filmjeinek állandó zeneszerzője, alkotótársa és barátja, Víg Mihály szerint Tarr műveinek fő üzenete az volt, hogy

minden embernek méltósága van, és azt nem lehet elvenni tőlük

– nyilatkozta a zeneszerző lapunknak, aki azt is kiemelte, hogy a rendező egy teljesen sajátos formavilágot hozott létre, de ennél többet nem mondott: „Azt gondoltam, hogy egyelőre nem mondok semmit, mert nem találom a szavakat, ki vagyok eléggé készülve, nemrég voltam bent nála a kórházban, akkor felébredt a mélyaltatásból, de már nem kommunikált. Az ember reménykedik, de lehetett ezt sejteni, csoda kellett volna ahhoz, hogy ne így legyen.”

Víg Mihály (középen) – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Tarr Béla 1955. július 21-én született Pécsett, pályája a hetvenes évek végén indult. Első játékfilmje, a Családi tűzfészek 1979-ben készült el, és a korai munkáival együtt a szociografikus realizmus hagyományához kapcsolódik. Ezek a filmek a hétköznapi élet konfliktusait, társadalmi feszültségeit ábrázolják dokumentarista eszközökkel.

A nyolcvanas évek közepétől Tarr filmnyelve fokozatosan átalakult. Az Őszi almanach (1984) már stilizált tér- és színkezeléssel dolgozik, a Kárhozat (1988) pedig kijelöli azt az esztétikai irányt, amely későbbi munkáit is meghatározta: hosszú beállítások, visszafogott dialógus, lassú tempó és erősen komponált képi világ jellemzi. Ez a forma a Sátántangó (1994), a Werckmeister harmóniák (2000) és A torinói ló (2011) című filmekben teljesedett ki.

Tarr Béla filmjeit gyakran a „slow cinema” irányzatával hozzák összefüggésbe. Műveit a nemzetközi kritika és az egyetemi filmoktatás rendszeresen elemzi, filmjeit a világ jelentős fesztiváljain mutatták be. A torinói ló a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve – Nagydíjat és FIPRESCI-díjat nyert.

A rendező 2011-ben bejelentette, hogy nem készít több játékfilmet. Ezt követően oktatással foglalkozott, és 2013-ban társalapítója lett a szarajevói film.factory nemzetközi filmiskolának. Munkásságát számos magyar és nemzetközi díjjal ismerték el.


Források

Nyitókép: Illyés Tibor / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 13.
A Kesztyűgyár tanodájában is jártak a szociális terület állami vezetői. Arra voltak kíváncsiak, hogyan segítik Józsefvárosban a hátrányból induló gyerekeket.
2026. augusztus 13.
Az idei augusztus 20-i rendezvénysorozatot a tavalyi költség alig negyedéből szervezik meg. Igaz, nem is lesz olyan nagyszabású a tűzijáték sem, amelyet az elmúlt években az Orbán-kormány rendszeresen Európa legnagyobbjaként hirdetett meg.
2026. augusztus 13.
A Duna alacsony vízállása egyre szűkebb mozgásteret hagy a főváros vízellátásában, a szolgáltató arra kéri a budapestieket, hogy a következő időszakban takarékosabban bánjanak az ivóvízzel.

További cikkek

2026. augusztus 12.
Elkezdődött a sokat szidott József körúti kerékpársáv átépítése – nem kell majd gyalogosakat kerülgetni, nem nyithatják rá a kocsiajtót a biciklisekre, még rakodóhelyek is lesznek az áruszállítók örömére.
2026. augusztus 11.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta Magyarország új köztársasági elnökévé az Országgyűlés. Az új államfő megválasztására Sulyok Tamás mandátumának idő előtti megszűnése miatt volt szükség.
2026. augusztus 11.
Alpintechnikával és emelőkosaras járművel végzi a fák ápolását a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) augusztus 12-én és 13-án. A munkák miatt néhány parkolóhelyet is lezárnak – ideiglenesen.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.