A NAV is akcióba lendült a kereskedelme ellen

2022. június 24.

Minden ízében illegális a tinik körében sztárolt új e-cigi, az Elf Bar

A manórudi néven futó is vape (e-cigi) nagyjából februárban jelent meg Magyarországon, és hamar masszív népszerűségre tett szert főleg a legveszélyeztetettebb korosztály, a fiatalok körében.

Átfogó akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) egy új típusú eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezetek képviselői – adta hírül az MTI. Az új típusú e-cigi szubjektív észlelések szerint egyre nagyobb teret hódít a diákok körében: egybecsengő beszámolók születtek arról, hogy iskolatípustól függetlenül

látványosan sokkal több diák használja ezeket a műanyagrudakat, mint fél évvel ezelőtt.

Az Elf Bar egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta, különböző számú szívási kapacitással, többféle ízben – írja a forgalmazó honlapján, amit egyébként egy pofonegyszerű internetes kereséssel el lehet érni még a mai napon is.

Az itt található lelkes ajánló a manórúd olyan – a hatóságok által később részben megcáfolt – előnyeire is felhívja a figyelmet, miszerint „kedvezőbb az ára, mint a hagyományos vagy az IQOS által előre töltött cigarettáknak, kevésbé egészségtelen, élményben verhetetlen, és takarítani sem kell”. Azonban az egészségkárosító hatásait illetően a NAV laborvizsgálatai kiderítették, hogy

jóval több nikotin van benne, mint amit a gyártók ráírnak, és a nikotin mellett a tüdőre káros növényi glicerint, polietilén-glikolt, aromákat találni a manórudiban.

Az új e-cigi nem véletlenül terjedt el futótűzszerűen a fiatalok körében: a hagyományos cigarettával ellentétben nem büdös, ízvilága pedig mintha pont ezt a csoportot célozná: van belőlük unikornis shake, epres tejturmix, mangó és vattacukor ízesítésű is.

A forgalmazó kiemeli, hogy a cigarettáról való leszokást is segítheti az eszköz, de a NAV és az SZTFH is azon a véleményen van, hogy az ízesítések miatt az Elf Bar ezen feltételezéssel szemben lényegében pont kapudrogként működik, azaz bevezet a cigarettázásba.

Az eldobhatósága miatt a környezetet is súlyosan szennyező rúd egyébként még azért is illegális termék számít, mert nem esett át az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) féléves ellenőrzésén, amelyen minden forgalomba kerülő termék végigmegy. Az Elf Bar kereskedelme is illegális: amint azt az SZTFH jelezte,

dohánytermékként csak a trafikokban lehetne árulni, zárjeggyel ellátva, ízesítés nélkül.

A NAV ott jön képbe, hogy az elektromos cigarettát áruló forgalmazók nincsenek bejelentve kereskedőként, nem adnak bizonylatot és nem is adóznak a termékből. NAV vizsgálódásai arra jutottak, a Kínából 600-700 forintért rendelhető rudakat a hazai eladók akár 3-14 ezerért is tovább tudták adni, ez pedig azt eredményezte, hogy

a klasszikus cigarettacsempészettel foglalkozó körök áttértek a manórudizásra a nagyobb profit miatt.

Biró Marcell, az SZTFH elnöke közölte, hogy a nyári táborokban fogják felhívni a figyelmet az Elf Bar káros hatásaira, szeptembertől pedig valamennyi iskolában, valamennyi osztályban osztályfőnöki órán. A manórudi-ellenes akció részét képezi az is, hogy a jövőben az SZTFH elindítja az 1828-as ingyenesen hívható zöld számát is, amin bárki szabadon bejelentheti, ha Elf Bar-terjesztéssel találkozik.

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési szakfőigazgatója szerint a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy ilyen termék akár kettő és fél, vagy – magasabb nikotintartalom esetén – akár 16 doboznyi cigarettának is megfelelhet, ezért az életüket is veszélyeztetik, ha szívják.

A NAV 105 próbavásárlós ellenőrzést tartott eddig – ismertette Horváth. Ezekkel körülbelül 20 millió forintnyi manórudat foglaltak le, de Borsodban egy igazán nagy fogásba is belefutottak. Itt az egyik manórúddílernél a 200 darab Elf Bar mellett találtak rengeteg dohányterméket, 200 liter benzint, valamint összesen 16 millió forint értékű egyéb illegális árut is. A NAV és az SZTFH szerint tehát

egy darab Elf Bar birtoklása is illegális Magyarországon, bármilyen mennyiségben sem szabad rendelni külföldről vagy áthozni a határon.

A NAV azt is jelezte, hogy aki engedély nélkül értékesít Elf Bart, az 5 millió forinttól 500 millió forintig terjedő bírságot kockáztat. Kerestük a fent említett forgalmazót, hogy miként reagálnak a fokozott ellenőrzés hírére, valamint azt is szerettük volna megtudni, van-e valamilyen stratégiájuk a termék „kifehérítésre” – amint válaszolnak, cikkünk frissülni fog.

Nyitókép: elfbar.com

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.