Baross utca 121.

2023. augusztus 14.

Minden korosztálynak segít az ukrán menekülteket támogató Vámos Alapítvány

Bár a legutóbbi jótékonysági vásár nem lett a legsikeresebb, Vámos Tatjána és alapítványa tovább bővítené a szolgáltatásait, amit most ukrajnai menekült gyerekeknek, nőknek és idősebbeknek nyújt. A szervezet vezetőjével beszélgettünk.

Augusztus 4-én írtunk arról, hogy a Vámos Segély Alapítvány jótékonysági vásárt hirdet, amellyel az itt élő ukrajnai menekülteket lehet segíteni. Megkerestük Vámos Tatjánát, az alapítvány vezetőjét, hogy elmondja, hogyan sikerült a vásár. Nem túl jól, nem mentek el sokan, a belefektetett energia és munka nem térült meg, olyan 160 ezer forint jött össze – a cél a Viszlát, nyár! gyerekünnepség költségeinek összegyűjtése volt.

„Egyelőre még csak a Duna-parton voltunk egyszer a XIV. kerületben, illetve meghívtak minket egy-két alkalommal, és egyszer volt az alapítványban is”, mondja el Tatjána, hogy milyen gyakran és eddig hányszor tartottak jótékonysági vásárt. A terv az, hogy innentől rendszeresebben lesznek ilyenek az alapítvány Baross utca 121. alatti irodájában.  

Ezt az irodát bérlik, az alapítvány egyelőre még kevés helyre tud pályázni, mert októberben lesz csak egyéves, nagyon fiatal, pár hely támogat csak kisebb alapítványokat. Az alapítványi weboldal megindulása két héten belül várható.

1500 itt élő menekültre látnak rá, és bár eleinte rengeteg adományt tudtak szétosztani, mára az adakozókedv nagyon megcsappant, osztja meg tapasztalatait Tatjána.

Amit nyújtanak: csoportos foglalkozások gyerekpszichológussal, van egy nyugdíjasklub, ahol a résztvevők kézműveskednek, kirándulnak, filmet néznek, beszélgetnek. Már másodszor szerveztek gyerektábort és egy női klubot is beindítottak, szintén táborszerűen. Ezt, a nyugdíjasklubhoz hasonlóan, megpróbálják rendszeressé tenni. És terveznek a nyugdíjasklubba számítógépes alapokkal kapcsolatos képzést is nyújtani.

Az alapítvány névadója, Vámos Tatjána kárpátaljai, de Budapestre Angliából érkezett, ahol nyolc évet élt. Két és fél éve él itt, a háború kitörésének híre megviselte, mert ismerősei, barátai, rokonai élnek „forró pontokon”. Az első nap elindult segíteni – önkéntesként, adományokat szétosztva. Aztán segített menekülteket elszállásolni, összesen 600 családnak szerzett lakhatást.

Rengeteg adomány jött, aminek a „lepapírozásához”, adminisztrálásához egy másik alapítvány segített, ott kezdett el Tatjána dolgozni. Ez jól működött, itt kialakult egy önkéntes kis csapat ukrán nőkből, amely a Vámos Alapítványnak is a magját jelenti a mai napig – közülük csak Tatjána beszél magyarul. Belőlük lett tehát ez az alapítvány, a név pedig onnan jött, hogy Tatjánát ekkor már jól ismerték ebben a közegben, érdemes volt az ő nevét adni neki, hogy ne kelljen a nulláról indítani a szervezet megismertetését.

Nyitókép: Michael Jahn / Pixabay

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.