Ezerféle médium van körülöttünk, mondja Tarr Kálmán, amikor megpróbálja meghatározni, mivel foglalkozik a média designer. A fotós képekkel dolgozik, az irodalmár szövegekkel, a média designer pedig
„szörfözik az összes között”.
Elektronikai eszközöket, interaktív installációkat fejleszt, máskor mozgóképes anyagokkal dolgozik vagy éppen programoz. A kulcs a nyitottság és a médiumok keveredése.
Múzeumokkal is együttműködik. Komoly munka van nemcsak a kiállítási anyag, hanem a kreatív múzeumi tér kialakítása mögött is, mondja. Pozsonytól Óbudáig számos feladatban vett részt. Egyetemi oktató barátjával, Németh Zoltánnal közösen viszi a projekteket az ötlettől a megvalósításig.
Olyan helyspecifikus dolgokat kell kitalálniuk, amik korábban nem léteztek. A legfontosabb szempont, hogy játszva, könnyed módon adják át a tudást az embereknek, amiben egy interaktív felület nagy segítséget nyújthat. Ez lehet egy hajókormány, amivel egy kivetített idővonalat lehet mozgatni, vagy egy fal tele kapcsolókkal, amin saját pixelgrafikákat tudnak létrehozni a látogatók. A megvalósíthatóság mellett az is fontos, hogy a gyártás gazdaságos legyen, bírja az igénybevételt, és
mindenképpen adjon valami pluszt a látogatói élményhez.
Tarr Kálmán szakmai életének leghangsúlyosabb része azonban az oktatás és a kutatás. Több művészeti egyetemen is tanít, alma materén, a MOME-n digitális tárgyalkotást oktat, míg Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen média designt. Az ember és gép kapcsolatának témája mindkét képzésben meghatározó, „mivel számítógéppel alkotsz, át kell rágni ezeket a kérdéseket”.
Oktatóként fontosnak gondolja, hogy a hallgatóknak legyen közvetlen kapcsolatuk az eszközökkel, értsék meg a működést, és létre tudjanak hozni valami újat.
Jelenleg még kevesen foglalkoznak programozással designerként, emiatt is keresték őt oktatói pozícióba. Szükség volt valakire, aki nem mérnöki hozzáállással tudja támogatni a hallgatókat az interaktív elektronikai eszközök fejlesztésében.
A MOME Robotika laborjában Dezső Renátával végeznek kutatásokat a robotika és a design területén. Olyan lehetőségeket keresnek, ahol
mozgásfejlesztő terápiás eszközök fejlesztésében tudnának segíteni.
Ezelőtt jó 10 éve, még média design szakos hallgatóként igencsak jól jött neki a rengeteg általa készített és összegyűjtött mozgóképes tartalom. Akkoriban minden buliban, minden koncert mögött volt vizuál. „Mindenki vizuált akart” – mondja. Mivel igény volt rá – neki pedig nem okozott gondot a projektorok és stroboszkópok működtetése –, VJ-ként kezdett dolgozni. A LÄRM nevű klubban volt rezidens, ami azt jelentette, hogy „néztem a közönséget, hogy mennyire buliznak, és lereagáltam a szituációt,
ha kiállás volt, lehúztam, ha nagyon kezdtek megőrülni, szétküldtem őket stroboszkóppal,
ez erről szólt”.
Ám a covid megváltoztatta a dolgokat. Az újranyitás után a szórakozóhelyek óvatosabban költöttek, a vizuál volt az első, amit lehúztak a fizetési listáról, így végül kikerült az éjszakai életből. Megmaradtak ugyanakkor az egyszeri alkalmak, az egy-egy konkrét produkcióhoz készített vizuális anyag, ami szakmailag is nagyobb jelentőséggel bír. Így lehetett még tavaly is találkozni a munkáival a Trafóban vagy az INOTA Fesztiválon.
Mezei Éva
Fotók: Mile Máté
