Virágos Magyarország a VIII. kerületben

2024. november 29.

Minisztériumi díjat nyert el Józsefváros zöld innovációja

A Virágos Magyarország 2024-es versenyén komoly sikert ért el Józsefváros, amikor a Déri Miksa utca átfogó zöldítési projektje elnyerte az „Év zöld innovációja” díjat. A projekt, amely a Rév8 koordinálásával valósult meg, példaértékű megoldást mutat a városi környezet fenntartható fejlesztésére.

A Virágos Magyarország verseny 1994 óta hazánk legnagyobb környezetszépítő kezdeményezése. Az eredetileg az Országos Idegenforgalmi Hivatal által indított verseny ma már 19 szervezet támogatásával, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésével működik, és része az európai Entente Florale versenyhálózatnak.

Évente 300-400 település vesz részt a megmérettetésen. A program ötvözi a környezetvédelmi, turisztikai és közösségépítési célokat: ösztönzi a zöldfelületek bővítését, a közterek virágosítását és a műemlékek megőrzését. A résztvevő települések önkormányzatai a helyi lakosság és civil szervezetek bevonásával dolgoznak a kulturált, vonzó településkép kialakításán, ezzel is hozzájárulva az országimázs fejlesztéséhez.

Idén Józsefváros is a fődíjakat elnyert települések közt volt,

az Energiaügyi Minisztérium „Év zöld innovációja” díját kapta meg.

A beruházás különlegessége a közösségi tervezésben rejlik – a lakosság aktív bevonásával alakították ki az utca új arculatát. A projekt 2018-ban indult a TÉR_KÖZ program keretében, majd 2020-ban új irányt vett, amikor az önkormányzat a XXI. század kihívásaihoz igazította a terveket. Az utca 2022-es megújulása során különös hangsúlyt fektettek a klímaváltozás elleni küzdelemre.

A fejlesztés legfontosabb elemei között szerepel a Nagy Fuvaros és Fecske utca közötti szakasz teljes sétálóövezetté alakítása, valamint a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ kertjének integrálása a közterületbe. Az innovatív vízgazdálkodási megoldások részeként a csapadékvíz jelentős részét nem a csatornahálózatba, hanem az újonnan kialakított zöldfelületekre vezetik, ami természetes módon hűti a környezetet.

A projekt során 59 új fa került az utcába és 1360 négyzetméternyi új zöldfelület jött létre, ahol kiemelt szempont volt a biodiverzitás megőrzése. A közlekedési infrastruktúra is jelentősen fejlődött: szélesebb járdák, kétirányú kerékpársávok és mikromobilitási pontok létesültek, valamint terveznek egy új MOL Bubi állomást is. A nyári hőség ellen párakapu és ivókút nyújt enyhülést, míg a közösségi élet fellendítését sakkasztal, kondipark és találkozóhelynek kialakított lugas szolgálja.

A kerület már az előző évben is aktívan részt vett a versenyben. 2023-ban Józsefváros két kategóriában indult a Virágos Magyarország versenyen: az általános budapesti kerületek kategóriában, valamint „A legvirágosabb főtér” tematikus kategórában, ahova a Mikszáth Kálmán teret nevezték. A tér kiváló választásnak bizonyult, hiszen az elmúlt öt évben jelentős zöldfelületi megújuláson esett át, ikonikus pálmafájával és forgalomcsillapított, turistabarát kialakításával a kerület egyik büszkesége lett.

A zsűrizés során Pólyán József, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Kertészeti Irodájának vezetője átfogó bemutatót tartott a döntnököknek. A többórás bejárás alatt részletesen ismertette a kerület zöldstratégiáját, kezdve az elmúlt évek fejlesztéseitől egészen a jövőbeli tervekig. A zsűri betekintést nyerhetett a zöldterületek, a sport- és játszóterek állapotába, a fenntartási munkálatokba, valamint a környezetvédelmi kezdeményezésekbe. Külön hangsúlyt kapott a lakossági részvétel és a civil szervezetek szerepe a kerület szépítésében.

Bár akkor a főkategóriában nem született győzelem, a Magyar Turisztikai Ügynökség elismerően szólt a kerületi kertészek munkájáról. A verseny 30. évfordulója alkalmából minden résztvevő település, így Józsefváros is egy tatár juhar facsemetét és emléktáblát kapott ajándékba, amelyet az egyik kerületi óvoda kertjében helyeztek el, ezzel is gazdagítva a kerület zöldfelületeit.

Kerületünk egyébként már 2014-ben is díjazott volt a versenyen.

A 2024-es verseny összességében is kiemelkedő érdeklődést vonzott, közel négyszáz település pályázott több mint 50 kategóriában. A nagyvárosi kategóriában Nyíregyháza, a 30 ezer lakosnál kisebb városok között Nagyatád végzett az élen. A falvak versenyében Gyenesdiás (1000 fő feletti) és Hidvégardó (1000 fő alatti) bizonyult a legsikeresebbnek. Budapesten a XI. kerület érdemelte ki a főváros fődíját.

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága különdíját a városok között Békéscsaba, a községek között Szálka kapta meg. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium öt kategóriában osztott ki „Virágos Önkormányzatért” díjat, míg az Agrárminisztérium elismerését Szentes városa és Császár község érdemelte ki. Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Szervező Bizottság közös „Virágzó közösség” díját Oroszlány nyerte el. A 2024-es Virágos Magyarország verseny tematikus kategóriáiban 113 pályázat érkezett. A „Legvirágosabb főtér” díjat Vác, míg a „Virágos városi- és faluséták” kategória díját Eger nyerte el.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.