Otthonról egyszerűen, ingyen

2025. május 12.

Mobilapplikációval is kiszűrhető már a bőrrák

Egy mobilos applikáció segítségével már néhány másodperc alatt kideríthető, szükséges-e orvoshoz fordulni egy anyajeggyel vagy sem.

Az emdee Bőr mobilalkalmazás segíthet eldönteni, hogy a bőrön található elváltozás kóros lehet-e vagy sem, indokolt-e bőrgyógyászati szakorvos felkeresése vagy sem.

Bőrünk összetett védelmi funkciót lát el, testünk első védelmi vonala. Megóvja a szervezetet a kórokozóktól, káros sugárzásoktól, súrlódásoktól, mélyebb sérülésektől, ugyanakkor fontos szerepe van a testhőmérséklet szabályozásában és a folyadékegyensúly megtartásában is.

A bőrgyógyászati ajánlás szerint évente egyszer érdemes ellenőriztetni a bőrelváltozásokat, anyajegyeket. A melanomának, az anyajegyek rosszindulatú daganatos elváltozásának korai kiszűrésével ugyanis nagy esély van a teljes gyógyulásra.

Az elmúlt évtizedben hazánkban a melanomás esetek száma a másfélszeresére nőtt. A növekedés mértéke ezzel oly magaslatokba tört, hogy megelőzi az összes rosszindulatú daganat gyakoriságának emelkedését – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem honlapján. Az egyetem kutatói a Semmelweis Egyetem szakembereivel karba öltve fejlesztettek ki egy a mesterséges intelligencián alapuló platformot, amellyel nagyon korai fázisban elcsíphetők a rosszindulatú bőrelváltozások. Az előszűrést így mostantól egy mobiltelefon segítségével is könnyedén, ráadásul ingyenesen elvégezhetjük.

Az emdee Bőr mobilalkalmazás negyedmilliós analizált képadatbázissal rendelkezik, ez alapján azonosítja be a testünkön található bőrelváltozásról, szükséges-e azzal azonmód bőrgyógyászhoz fordulni vagy sem.

Az applikáció letöltése után, amely android és IOS operációs rendszerben is fut, csak le kell fotózzuk az anyajegyet, és a kielemzés gombra kattintva néhány másodperc elteltével meg is születik az értékelés és javaslat.

Az elváltozás kórosságának felismerésére laikus ellenőrzési módszer is létezik. A melanoma korai jeleit az ABCDE (assymetric, borders, color, diameter, eviving) szabály összegzi. A gyorsteszt az applikációban is kitölthető. Eszerint 5 egyszerű kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolni. A kérdések a bőrelváltozás formájára, széleire, színére, átmérőjére, transzformációjára vonatkoznak. Amennyiben az igenek száma kerül túlsúlyba, ott felvetődik a gyanú, hogy kóros elváltozásról van szó, szükséges mielőbb szakorvoshoz menni.

Az ajánlás szerint az anyajegyeket 3 havonta érdemes újravizsgálni az applikáció segítségével, mivel a melanómák negyede már a meglévő anyajegyekből alakulhat ki. Az applikáció rendelkezik emlékeztető funkcióval is annak érdekében, hogy ne feledkezzünk meg a rendszeres vizsgálatról, beállíthatjuk, hogy megadott időpontban jelezzen.

Beépített galériájának köszönhetően, amely megőrzi a korábbi felvételeket, könnyen követhetők az esetleges elváltozások.

Az alkalmazásban lehetőség nyílik szakorvosi ellátás időpontfoglalására is.

Fotó: freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.